Parkettázás házilag olcsón!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A korszerű padlóburkoló elemek lerakásához egyre egyszerűbb módszereket dolgoznak ki. Ezek lehetővé teszik, hogy akár a teljesen kezdők is nekiláthatnak a munkának – most az elszántaknak nyújtunk segítséget.

 

Mindazok, akik a legújabb lakberendezési divatot követik valószínűleg parkettára vágynak a szobában. Ez még azoknak is megfordul a fejében, hogy parkettát cseréljenek, akiknek nem feltétlenül muszáj. A paletta a széles, épp úgy, mint az ára: laminált parketta négyzetméterét már 990 forinttól kínálják, míg a faparketta négyzetméterára ennél jóval magasabb, bolttól függően elérheti a 12-13 ezer forintot. Tény tehát, hogy az igazán szép felületeket adó parketta vagy padlóelemek drágák, de a közepes árfekvésűek, sőt az olcsók között is vannak szemet gyönyörködtetőek. Az olcsó- és közepes árkategóriában mozgó laminált padló lerakása viszonylag egyszerű:



Első lépés: előkészület

A laminált parkettát a lerakás előtt körülbelül 48-68 órán keresztül a burkolandó helyiségben kell tárolni. Ilyenkor a szoba hőmérsékletének minimum 18-22 foknak, a maximális páratartalomnak pedig 40-60 százalékosnak kell lennie.(Amennyiben a kicsomagolás során több sérült parkettaelemre bukkanunk, érdemes az egész csomagot visszacseréltetni)

Második lépés: a fények

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a parkettázást általában a fény fő beesési irányával párhuzamosan kezdjük meg. Amennyiben az adott helyiség hosszában 10 métert, szélességében 8 métert meghaladja, úgy dilatációt, azaz hőtágulási hézagot kell beiktatni.



Harmadik lépés: úsztatás

A laminált padlót úsztatva kell lefektetni, ami azt jelenti, hogy az aljzathoz nem ragasztjuk oda, illetve nem érintkezhet a fallal, ajtókerettel, küszöbbel, beépített szekrénnyel, fűtéscsövekkel, oszlopokkal, egyéb burkolatokkal sem. Épp ezért 10-15 mm hézagot/dilatációt kell hagyni. A laminált padló lefektetéséhez egyébként kézi vagy gépi fűrészre, ékekre (a diletációs hézag tartásához), ütőfára, behúzó vasra és kalapácsara van szükségünk.

Negyedik lépés: mire és hogyan fektessük a parkettát

1., A laminált padlót többféle aljzatra - mint például beton, PVC, faparketta, kerámia - is le lehet fektetni. (A szakemberek a szőnyegpadlót egészségügyi okok miatt nem ajánlják.) Gondoskodni kell arról, hogy a padlóalap tiszta, száraz (kevesebb, mint 2 százalékos nedvességtartalom) és egyenletes (kevesebb, mint 2 mm/m2 szintkülönbség) legyen. Amennyiben az aljzat egyenetlensége nem megfelelő, akkor úgynevezett aljzatkiegyenlítőt kell használni!



2., Beton vagy kerámia padló esetén úgynevezett párazáró réteget kell alkalmazni. (A párazáró fóliát 20 cm-es átfedéssel és rögzítő szalaggal összeragasztva kell lehelyezni, a falra fel kell hajtani, ami körülbelül 4 cm). Erre tesszük rá az úgynevezett polifoamot (2 mm vastag), vagy alátétlemezt (5 mm vastag), amely hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. Ezeket egymás mellé illesztve fektessük le.

3., A fent felsoroltak után a laminált padló ragasztás nélkül is lerakható:
- az első panelt a 10-15mm-es diletációs hézag megtartásával kell letenni
- a következő panelsoroknál ügyelni kell arra, hogy 20-30 cm-es eltolással (fontos a stabilitás miatt) illesszük a lamellákat egymáshoz
- a levágott utolsó darabbal tudjuk kezdeni a következő sort (mivel 4 oldali klikkes a laminált padló, így egyszerű mozdulattal tudjuk összepattintani)

Ötödik lépés: szegélylécek

A sorok lerakásánál ügyelni kell arra, hogy a dilatációt a helyiség minden oldalán betartsuk és kiékeljük. (Ez azért fontos, hogy az esetleges nedvesség miatt tudjon hova tágulni a parketta.) Miután az utolsó panelt is letettük, az ékeket el lehet távolítani. A hézagok miatt nem kell aggódni, a szegélylécek elfedik ezeket. A szegélylécek rögzítése ragasztással, vagy clips (felfogató kapocs) segítségével történik. A kapcsokat kb. 40 cm távolságban a falra rögzítsük, majd a lécet egyszerűen rápattintjuk. A clips illesztésnek köszönhetően a lécet többször is probléma és sérülés nélkül a falra szerelhetjük és leszerelhetjük. (A szegélyléceket a külső-, belső sarkoknál 45 fokos szögben vágjuk, vagy sarokelemekkel oldjuk meg.)



Hatodik lépés: az ápolás

A parkettázás után a burkolat azonnal használatba vehető, de a szakemberek azt tanácsolják, hogy a frissen parkettázott szobában az első héten ne legyen a hőmérséklet 16-20 foknál magasabb. Mint minden padlónak, a laminált padló is igényel ápolást, takarítást: ezt elvégezhetjük porszívózással, de ügylejünk arra, hogy a porszívó fején a görgő puha legyen, nehogy a padlót összekarcoljuk vele, illetve a parkettát feltörölhetjük nedves ruhával is. A felmosóronggyal, illetve a bő vízzel való felmosást viszont mellőzük, mert így túl sok vizet juttatnánk a padló felületére, és ez a dekorréteg alatt található hordozóréteg felduzzadásához vezethet.


A feltörléshez mindig az erre a célra ajánlott tisztítószereket alkalmazzuk, viszont ügyelni kell arra, hogy ezek ne tartalmazzanak olajokat, vagy viaszokat, mivel a felső réteg nem szívja be, így csak a laminált padló felületén megtapadnának, és törlésfoltok, illetve járásfoltok keletkezhetnének. A laminált padló felületét csiszolni tilos, illetve nem szabad, ne higgyünk annak, ki azt állítja, ez lehetséges. Valószínű, hogy a szalagparkettával keverik, aminek fa a felső felülete is, vagyis többször csiszolható, javítható.

Forrás: ingatlan.com

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  a balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni. >>>>>>>>>

Pünkösdi rózsa gondozása!

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény. Bővebben...

Így gondozzuk a nyári hőségben a gyepet!

Tavasszal nem kevés munkával újra teleptettük a gyepet, gondoztuk, ápoltuk, végre megjelennek a első smaragd zöld fűszálak, ám ekkor beköszönt az igazi nyári kánikula és a fű szép lassan száradni és sárgulni kezd.

Bővebben...

Tavasszal végezzünk egy csalán tisztítókúrát!

A csalán kissé csípős stílusát már sokan megtapasztalták, pedig azok az anyagok, amelyek érintkezéskor a bőrünk alá jut, értékes hatóanyaggal rendelkeznek, ez pedig az acetilkolin és a hisztamin.

Bővebben...

Az orchidea öntözése és gondozása

Az orchidea öntözése mindig is kérdésként merül fel a szobakertészek körében. Most megmutatjuk, hogyan kell helyesen öntözni az orchideákat! Bővebben...

Kefevirág az üvegmosó növény (Callistemon citrinus)

Bizony furcsa a neve ennek a növénynek, de tényleg találó, hiszen a virágai az üvegmosó keféhez hasonlítanak. Bővebben...

Az édeskömény termesztése

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) az ernyősviráguak családjába tartozó növény, amelynek az érdekessége a levélnyelekből álló föld feletti megvastagodott gumó.

Bővebben...

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...

Vigyük be a tavaszt otthonunkba!

Februárban már egyre jobban vágyunk a melengető tavaszi napsugárra, egy kis melegségre. Szívünket és lelkünket is felmelegíti egy szép virágzó nárcisz vagy jácint látványa, illata.

Bővebben...

A csüngő és a gumós begónia gondozása és ültetése

A begóniák a tavaszi és nyár kert egyik legszebb és legszínesebb virágai közé tartoznak, amelyek számtalan színben és formában díszíthetik kertünket, erkélyünket, vagy teraszunkat.

Bővebben...

Talajtakaró növények ültetése

A talajtakaró növények nem csak szépek, de elfojtják a gyomokat és színfoltot képeznek kertünkben. Számtalan fajta közül válogathatunk bár a legtöbb lágyszárú, van köztük egynyári és évelő is, amelyeknek még télen is megmarad a lombja. Bővebben...

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk! >>>>>>>>>

 

A zöld tea csökkenti a magas vérnyomást!

A zöld teának számos előnyös hatása van: felgyorsítja az anyagcserét, segít csökkenteni a magas vérnyomást, sőt még a fogszuvasodás ellen is véd. Az új kutatásokból nemrég ráadásul az is kiderült, hogy javítja a memóriát és a kognitív funkciókat is.

Bővebben...

hírek

Parfümteszt:melyik az ön kedvenc illata?

Gondolkodott ön már azon miért pont azt az illatot választotta a parfüm vásárlás során? Cikkünkből megismerheti választásának okát.

Bővebben...

Körömvirág hatásai

A bőrbetegségek gyógyítója, a Körömvirág Calendula officinalis Népi nevei: kenyérbélvirág, borongóvirág, gyűrűvirág, kerti peremér, náthavirág. Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!