hétfő, 16 január 2017

Konyhatervezés ötletesen

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Ha nem szeretnénk egy szakemberre bízni a konyha berendezését, bizony szükségünk lesz néhány ötletes és praktikus megoldásra.

Vettünk egy új lakást vagy épp a ház terveinél tartunk és be kell rendezni a konyhát. Ám itt fontos a megfelelő tervezés, érdemes leutánozni a profi szakembereket, akik három alapot vesznek figyelembe a konyha tervezésénél: tárolás, előkészítés, főzés. Ha ügyesen tervezzük és rendezzük be konyhánkat, sok időt és fáradtságot takaríthatunk meg.

Íme, néhány hasznos ötlet egy praktikus konyha berendezéséhez:

Üvegek a polcon.

A konyhai polcot kétszeresen is kihasználhatjuk, ha befőttes üvegek tetejét leszedjük és a polc aljára erősítjük őket. Ezután a tetőre jöhet az üveg, amibe mindenféle hasznos kütyüt, fűszernövényt, vagy konyhai kiegészítőt tehetünk. Egy mozdulattal lecsavarjuk őket a főzés közben és még helyet sem foglalnak.

Használjuk ki az ajtókat.

A konyhaszekrény ajtaját is kilehet még jobban használni, a belső felükre erősítünk fel kis síneket, és erre tegyünk csatornaszerű polcokat. Itt tárolhatjuk a mustáros flakont, néhány fűszernövényt, alufóliát.

Függönysín

A felesleges függönysínt vágjuk fel akkorára, hogy mélységben beleférjen a fiókba. Megfelelő távolságra csavarozzuk le, így rétegelt lemezből készült elválasztót csúsztathatunk bele.

A poharak helye

A polcok aljára szereljünk fel néhány kampót, és a bögréket fülüknél fogva akasszuk fel. Így máris kevesebb helyet foglalnak el a konyhaszekrényben.

Beszerzés:

Érdemes több nagyobb áruházat és konyhastúdiót is megnézni, hiszen mindenhol találunk néhány apró kis trükköt és ötletes berendezést, amivel még kényelmesebbé és szebbé tehetjük konyhánkat.


Polcok:

A konyhafalon, az egyik oldalon szereljünk fel hosszan futó keskeny polcokat, ide tehetjük a borsot, a sót, a fűszereket, és egyéb kis apróságokat. Erősítsünk drót kosarat a szekrényajtó belsejéhez, a mosogató alá ide jöhetnek a tisztítószerek, és a mosogatók.

A konyha berendezésénél törekedjünk a minél több praktikus helykihasználásra, úgy hogy legyen elég mozgásterünk, de mégis minden kéznél legyen, így a főzés is öröm lesz.

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat! Ehhez nem kell mást tennie, mint feliratkozni heti ingyenes kertészeti hírlevelünkre, majd aktiválni a feliratkozást, és ezek után mi elküldjük önnek ajándékba az éves online kerti naptárt! >>>>>>>>>

 

 

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...

Fűmag vetése lépésről lépésre

Nincs is szebb látvány a kertben, mint egy ápolt smaragd zöld élénk gyepfelület. Bemutatjuk a fűmagvetést lépésről lépésre. Bővebben...

Az orbáncfű gyógynövény jótékony hatásai

Az orbáncfű gyógynövény vagy a belőle készült tea számtalan betegségre nyújt enyhülést és gyógyulást. Bővebben...

Cymbidium orchidea

Kedves Ildikó! A páromtól kaptam egy gyönyörű cymbidiumot 6 virágszárral tavaly áprilisban. Egy éve ilyenkor 2 nagy virágszárat hozott, de a bimbókat ledobta Bővebben...

Hogyan alakultak ki az első erdők bolygónkon?

Ma már természetesnek vesszük az erdőket, a fákat és a növényeket, de sok-sok milliárd évvel ezelőtt még nem is létezett erdő. Vajon hogyan alakultak ki az első fák és növények bolygónkon.

Bővebben...

A paprika termesztése

A leghálásabb növények egyike, de nem szereti a türelmetlenséget. Kb. 1 év előkészületet igényel. Ugyanis szoktatni kell a talajhoz és főleg az időjáráshoz! 

Bővebben...

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

Fürdőszoba tervezés egyedi megoldásokkal

A fürdőszoba tervezésnél fontos a kényelem a praktika ám néhány ötlettel egyedivé is varázsolhatjuk ezt a helyiséget.

Bővebben...

Így válasszunk mosógépet otthonunkba!

Ha eldöntjük, hogy mosógépet vásárolunk otthonunkba, vásárlás előtt érdemes végig gondolni, milyen gépet válasszunk, valamint nézzünk körbe az üzletekbe, milyen teljesítménnyel rendelkeznek a gépek. Bővebben...

Festett falak varázsa! Videóval.

Életünk legalább felét festett falakk között töltjük. Így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az a festék, amit a falunkra kenünk. Ma már azt is tudjuk, hogy a körülöttünk lévő falak színe befolyásolja hangulatunkat, lelki állapotunkat. Bővebben...

Hogyan teremtsünk otthonunkban romantikus kerti hangulatot?

Kert a házban - Demeter Mónika belsőépítész

Demeter Mónika belsőépítész megbízója olyan különleges otthonra vágyott, mely minden részletében eltér a szokványostól. Az volt ugyanis az álma, hogy egy romantikus „kertben” éljen. Adott volt tehát a tervezési koncepció alapja…

Bővebben...

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk! >>>>>>>>>

Most ültessük el a tavaszi jácintokat!

Aki szeretné, hogy tavasszal az első meleg napsugarakkal gyönyörű illatos jácintok nyíljanak, kertjében most ültesse el a hagymákat.

Bővebben...

Így készítsünk madáretetőt házilag, egyszerűen!

A madarakat nem csak nyáron, de télen is érdemes becsalogatni kertünkbe, mert így minden évszakban szívesen visszajárnak majd oda, ahol terített asztal várja őket.

Bővebben...

 

5 gyógytea betegségek kezelésére!

Mielőtt a gyógyszeres üveghez nyúlunk, érdemes kipróbálni a gyógyteákat, amelyek szinte minden betegségre enyhülést hoznak. Bővebben...

A fokhagyma tea megfázás ellen is hatásos!

A fokhagyma a magyar konyha egyik legismertebb hagymaféléje, ám azt már kevesen tudják, hogy a belőle készült tea a megfázás ellen is hatásos. Bővebben...

hírek

A palástfű tea alkalmazása

A palástfű (Alchemilla xanthochlora) egy régóta ismert és használt gyógynövény, amelyet az asszonyok növényének is neveznek, és nem véletlen. Bővebben...

A paradicsom a magyar konyha egyik legismertebb zöldsége.

Szép piros színével csábít, és nagyon egészséges is. Itt a paradicsomszezon, ezért érdemes többet megtudni erről a szép tüzes zöldségről.

Bővebben...

A diétázók kedvelt fűszere, a Tárkony

Népies neve: tárkonyüröm, esztragon. A tárkony Erdélyből került hazánkba és régen minden konyha közkedvelt fűszere volt.

Bővebben...

Megfázás ellen itt a veronika gyógynövény

Dicsőfű, sarlófű, erdei zsálya - ilyen nevekkel ruházta fel a nép ezt az ősapáink idejéből származó gyógynövényt.

Bővebben...

Így védjük meg növényeinket a kártevőktől! Védőhálók és feromoncsapdák

A kertész egyik legfontosabb feladata hogy megvédje a haszon és dísznövényeit a kártevőktől és betegségektől. 

Bővebben...

Immunrendszerünk legjobb barátja – Az echinacea

Pár évvel ezelőtt, amikor először láttam a Mi kell a nőnek? című filmet – amely ma már személyes kedvenceim közé tartozik Bővebben...

Készítsünk svédkeserű cseppeket!

Maria Treben receptje alapján mi magunk is készíthetünk svédkeserűt otthon, amely szinte bármilyen betegségre alkalmazható. Bővebben...

Orchidea Kérdezz, felelek!

15 kérdés-15 válasz az orchideák gondozásával és tartásával kapcsolatban. Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket, és válaszokat, amelyek hasznosak lehetnek az orchideák gondozásánál.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!