A csicsóka ( helianthus tuberosus) bármennyire is meglepő, de a napraforgók családjába tartozik, méghozzá az évelő növények közé. Magassága elérheti akár a 3 métert is, a virágok pedig 4-8 cm szélesek.

Vörösesbarna vagy világossárga virágai szeptemberben kezdenek el nyílni, és az ősz elejéig szinte folyamatosan virágoznak. A csicsókának a gumóját fogyaszthatjuk, amely a növény gyökerén fejlődik, kicsit a burgonyához hasonlítható leginkább a formája.

A gumók az ősz elejétől a következő év tavaszáig szedhetők. A csicsókának igen magas a gyümölcscukor tartalma, de emellett található benne vas, szilícium, és kalcium is. Felhasználása megegyezik a burgonyával, párolhatjuk, süthetjük, és főzhetjük A csicsóka a mai konyhákban már csak ritkán fedezhető fel, mint élelmiszer, inkább takarmánynövényként termesztik, de magas inulin tartalma miatt a cukorbetegek is egyre többet fogyasztanak belőle.

Mivel a csicsókának a rosttartalma 5-6-szor nagyobb, mint a burgonyáé, a fogyókúra idején is hatásos lehet, hiszen a magas rosttartalom miatt, segíti az emésztés folyamatát. A csicsókagumók 15-20 százalék inulint tartalmaz. Az inulin nem azonos az inzulinnal, amire a cukorbetegeknek szükségük van. A csicsókában található keményítőt azonban biztonságosan tudják használni, mert támogatja a lép, a máj és a hasnyálmirigy munkáját oly módon, hogy megfelelő szintre tudja hozni a vérben a cukrot. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1;B2-vitamin, niacin- és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin (makkcukor).Kálium, kalcium, magnézium és foszfor is van benne, nátriumban viszont szegény. Energiaértéke tíz dekánként 335 kJ, azaz 80 kcal.

A csicsóka termesztése

A csicsókáról érdemes tudni, hogyha az ember egyszer elülteti a kertjében ezt a növény, kiirtani szinte lehetetlen, vagy legalábbis több évet kell rá várni, mire eltűnik a kertünkből.  Akárcsak a napraforgó a csicsóka is a meleg napos területeket kedveli, ahol a talaj laza és jó vízáteresztő képességgel rendelkezik.

A növényt gumóról érdemes szaporítani, amely -30 fokig fagyálló, így novembertől egészen április közepéig lehet ültetni a kertbe, egymástól kb. 50*50 cm sor és tőtávolságra, 8-10 cm mélyen. Aki étkezési célra szeretné a csicsókát ültetni és a termeszteni, még az ültetés előtt ássa fel jó alaposan a területet és forgasson a talajba érlelt marhatrágyát, vagy komposztot. Novembertől már szedhetők a gumók, de egyszerre mindig csak annyi gumót ássunk ki, amit el is fogyasztunk, mert a gumókat, nem lehet hosszabb ideig tárolni.

Mint dísznövényt is érdemes ültetni, de méretei miatt akárcsak a napraforgót, érdemes tűzfal, vagy kerítés mellé telepíteni, így gyönyörű virágos sövényt tudunk majd kialakítani.

Végül bemutatunk pár ízletes receptet, amelyeknek a csicsóka a főszereplője:

Csicsókasaláta nyersen

Hozzávalók: 50 dkg nagyon alaposan kefével megdörzsölt, megmosott nyers cs., 1 citrom, 3 ek olaj, 1 ek méz, bors, só, petrezselyem.

A csicsókát nagyon vékony karikákra szeljük, rácsavarjuk a citrom levét, beletesszük a mézet, olajat, sót, borsot, a nagyon apróra vágott petrezselymet.

Óvatosan összekeverjük. 1 órányit hűtőben érleljük.

Sült csicsóka finoman

Hozzávalók:  1 kg frissen szedett csicsóka, 1 dl olíva olaj, só, bors, ízlés szerint, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 2 dl tejszín.

A csicsókákat kefével tisztára sikáljuk, hosszanti irányban felszeleteljük. Sütőedénybe tesszük. Öntünk rá annyi olíva olajat, hogy elkeverve mindenhol érje az olaj, de ne ússzon benne. Fűszerezzük, só, zöldbors őrölve, zúzott fokhagyma, reszelt parmezán, tejszín. Kézzel összekeverjük, mindenhol érje a fűszer és a tejszín.

Sütési idő kb. 30 perc.

Halak vagy natúr húsok mellé kitűnő köret.

Csicsókaleves (holland recept)

1 kis fej vöröshagyma, felvágva, 1 ek főzőolaj, 35 dkg csicsóka, megmosva, 2 sárgarépa, megtisztítva, kockára vágva, 2 paradicsom, feldarabolva, 6 dl zöldségleves, só és frissen őrölt feketebors

1. Futtassuk meg a hagymát az olajon.

2. Közben hámozzuk meg a csicsókát és mossuk meg újból, daraboljuk fel és tegyük az edénybe. Gyorsan dolgozzunk vele, mert nagyon hamar megfeketedik.

3. Adjuk hozzá a többi belevalót is. Lefedve forraljuk fel, majd 30 percig kis lángon főzzük.

4. Nyomjuk át szitán, vagy turmix- ill. robotgéppel pürésítsük.

Ezt a levest ajánlják még fokhagymás croutonnal is.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!