Hozzávalók:

1 cs. réteslap, 1 kis gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, 2 szál újhagyma, 10 dkg szójacsíra, 2 kanál Oliva olaj, 20 dkg darált hús, só, bors, 2 kanál szójamártás, 1 tojásfehérje, és olaj a sütéshez.

A gyömbért és fokhagymát megtisztítjuk és felaprítjuk, majd az újhagymát is felkarikázzuk.

Egy forró serpenyőben olajat hevítünk, majd beledobjuk a gyömbért és a fokhagymát és megpirítjuk. Hozzáadjuk a húst, pár percig sütjük, majd beletesszük a szójacsírát és az újhagymát is. Az egészet 3-4 percig sütjük, ízesítjük sóval, borssal, és felöntjük1 kanál sherryvel ha nem szeretjük, ezt el is hagyhatjuk, akkor húsleves lével öntsük fel. Amikor a leve elpárolgott hagyjuk kihűlni.

A réteslapot szétbontjuk egy nyújtódeszkán, és 12 egyenlő részre vágjuk. Ha némelyik lap elszakad, tegyünk össze több réteget egymásra.


A lapokra rákanalazunk, egy kevés hústölteléket elsimítjuk, és a tésztát feltekerjük. A széleit tojásfehérjével összeragasztjuk majd az így elkészült hústekercseket forró bő olajban aranysárgára pirítjuk. A végén papírtörlőn lecsepegtetjük és forrón tálaljuk.

A kínai konyhában a tavaszi hústekercset rizspapírból készítik, ha kapunk ilyet a közeli bevásárló központban ezt is használhatjuk hozzá.

Címkék: tavaszi tekercs recept, szójamártás, serpenyő, réteslap, húsleves


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!