csütörtök, 18 január 2018

A levendula felhasználási formái!

Megkérdeztük olvasóinkat, ők mi mindenre tudnának egy csokor illatos levendulát használni! Íme, egy csokorra való a beküldött olvasói tippek közül!

 

Szedünk egy csokor levendulát, majd virágjával lefelé fordítva szellős helyen kiszárítjuk. Fogunk egy légáteresztő tasakot, vagy akár egy nem használatos nylon harisnyát akkora kockát vágunk belőle, amekkorába belefér a szárított virág. Majd leszedjük a száraz virágokat, beletesszük, végül egy kis szalaggal szépen átkötjük. Szekrénybe ruha illatosítónak használva, valamint molyirtónak egyaránt alkalmazhatjuk.

Burányi Anikó

Nagymamámtól tanultam és én is így teszek. Száraz virágokat több használaton kívüli zokniba teszem és azokat ágyneműtartóba, szekrény alsó polcára, illetve gardróbba teszem.
Jó illatú lesz minden és a molyok is elkerülik a ruhás szekrényt.

Marika

Nagyon szeretem a levendula illatát. Kiskertünk kedvenc szín, és illatfoltja. Az összes ablakba minden vázába teszek egy csokrétára valót, kellemes illat van az egész lakásban. Így a levendulabokrok is megújulnak. A teraszon virágcserépben tartjuk a levendulát, késő este megvéd a nem kívánt szúnyogcsípéstől. Öblítéshez már régóta fél-fél rész ecet víz keveréket használunk pár csepp levendulaolajjal. Kellemes lesz a ruha tapintása és finom illatos.

Kapocsi Istvánné

Önmagába is szép és kellemesen illatos, lakásillatosításra is, egyben illata rovarriasztó, akár szúnyogokra. Fájdalom és lázcsillapító. Sebekre, ekcémára is kiváló. Nyugtató, görcsoldó és segít az elalvásban. De én ön magáért is szeretem, mint virág.

Kissné Széles Hajnalka

A levendulát virágzáskor szárával együtt szedem le, apróra darabolom össze és néhány napig hűvös, száraz helyen szárítom. Különböző formájú és színű vászonzacskókat készítek varrógéppel és beletöltöm a megszáradt virágokat és darabolt virágszárakat. A párna formájúakat halványlila szalagokkal kötöm össze, míg a szív alakúakra kézzel rávarrom a szalagot és masnit kötök rá úgy, hogy még akasztónak is marad szalagrész.

Kis csomagocskákat is készítek és azokra pedig díszítőként virággal ellátott csipeszt rakok.

Saját festéssel díszített papírdobozokba lehet még belerakni az elkészült kis zsákocskákat és úgy ajándékozni.

Laczi Ildikó

Levendulás sárgabarack lekvár

3 kg érett sárgabarack

1,5 kg cukor

1 db nagy citrom kifacsart leve

6 szál levendula morzsolt virága

 

Elkészítés:

A barackokat leforrázom és lehúzom a héját

2.Lassú tűzön, időnként kevergetve főzöm 40 percig.

Beleteszem a cukrot a citrom levét és a morzsolt levendula virágot és forrástól számítva 15-20 percig összefőzöm.

4.Tiszta forró üvegekbe forrón beleteszem, légmentesen lezárom, tetejére állítom az üvegeket (csavaros tetővel) és száraz dunsztba kihűtöm.

Ludanyi Emőke

Két pauszpapír közé tetszés szerinti elrendezésben, szárított levendula virágot (szárral együtt) felragasztok és lámpa búrát szabok belőle. A szépségén kívül, miután az izzótól a papír átmelegszik, az illatát is élvezhetem. És mint köztudott, a levendula illata nyugtató hatású. Tehát három legyet ütök egy "lámpával":)

Nahóczki Judit

Frissítő limonádé levendulával:

A szárított levendula virágokat (10-15db) forrása lévő vízbe dobom fél percre, majd a hőforrást elzárva, a forralóedényt lefedve, még 10 percig áztatom, majd leszűröm. Limonádét készítek. Ki-ki ízlése szerint készítheti. Én friss citrommal, az egész citromot belevágva készítem el. Ha kihűlt a levendulás főzetem, a limonádéhoz keverem. Friss citromfű ágakkal ízesítve néhány órára hűtőben lehűtöm, hogy az ízek összeérjenek. Kiváló frissítő, no és nem csak finom, hanem egészséges is.

Paulenkáné Lakatos Ilona

Kreatív ötletek, a természettől!

Levendulából sok-sok dolgot lehet kreálni! Nekem van egy pár tippem: a minap vettünk egy vessző koszorút, és egy lila szalaggal körbefuttattam, és levendulavirág-fejekkel díszítettem, két-két oldalát..(egy kókuszdiót is lehet rá tenni úgy még ütősebb a kinézete)és ajtódísznek is tökéletes!

 

A másik: vendégek voltak nálunk és anya egy különleges étellel kedveskedett, miközben levendulával díszítette ki! A levendula rövid idő alatt kellemes aromát adott neki, és rájöttem, hogy ételben sem utolsó a levendula, és rengeteg édes ételbe, ill. fűszerként is kiváló! Üdvözlettel

Olivér!

Bódító, illatos teakeverék

Borsmenta, csipkehús, hibiszkuszvirág és levendula azonos arányú keverékét felforralt, majd kissé visszahűtött vízbe áztatom 10 percig. Kitöltve kis mézzel és citrommal kínálom. Hidegen is kiváló, de vezetés előtt nem ajánlom. Csak gyógynövény boltban vásárolt levendulát használjunk! Ne csodálkozzunk, ha bőrünk kellemes illatot kezd árasztani, s izzadásunk is csökken a nagy melegben.

Nyugtató hatású

A levendula illata és íze is nyugtató hatással van a szervezetre. Nagymamámnak mindig volt néhány különleges levendulás szörpje. Mindössze annyi volt a titka, hogy a szörpös üvegbe tett egy 4-6 cm-es szárított levendula virágot. Én ezt már leegyszerűsítettem: forró teában hagyom ázni 10-15 percig a levendula virágját. Az íz és az illat is elegendő az ellazuláshoz.

Levendulás nyugtató aroma párna

Mint sokan tudják a levendulának rengeteg jótékony hatása van, ezek között szerepel a nyugtató hatás is, így nyugodt szívvel készíthetünk párnát is, a megszokott módot töltőanyaggal megtöltjük a párnánkat, de csempészünk bele szárított levendula virágot is hogy az alvás nyugodt és pihentető legyen. Így elfelejthetjük az alvás zavarokat és végre frissen ébredhetünk. :)

Sipos Edina

Levendulás cukor

A levendulát, ha cukorral összekeverjük, akkor kitűnő ízesítőt kapunk. Használhatjuk süteményekbe, nyári italokba, koktélokba.

Soós Miklós

Levendula-rózsa páros a mosdóban

Saját ötlet alapján kicsi díszes agyagedénykében függőlegesen elhelyezem a szárral leszedett levendula virágzatot és teszek mellé - közzé - szárított rózsaszirmokat és a mosdóban, WC-ben, vagy a lakás bármely pontján kihelyezem egy polcra, mint természetes illatosítót. Nem kell mindenféle kemikáliát használni, kellemes dekoráció. Praktikus, mert egyszerűen cserélhetem bármikor!

Szabóné Árva Márti

Levendulás porcukor

1 kávéskanál levendula virágot összekeverünk 6 evőkanál kristálycukorral. Majd kávédarálóval porrá őröljük. Egy szitán átszitáljuk, és egy jól záródó edénykébe tesszük. Kitűnő sütemények ízesítésére.

Termózes Ildikó

Levendula tea

Valamelyik nap feleségem levendulát rakott a teatojásba! Nagyon keveset, de nem elrontotta az erdei gyümölcsös tea ízét, hanem javította! Próbálják ki, főleg nyírfacukorral!

Vass Zsolt

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Gyereksarok: Ültess citrom magot cserépbe!

Sok olyan növény kapható a piacon és a boltokban, amivel te is könnyedén tudsz kertészkedni, és saját növényt nevelni otthon, vagy a kertben. Az egyik ilyen növénycsoport a citrusfélék.

Bővebben...:

Kertünk építményei avagy hogyan építsünk rendezett kertet!

A kert építményeinek sokféle célt kell szolgálniuk. Legyen alapelvünk: hasznos és szép! Jó néhány hazai kertben látható a lakóépület mellett különállóan a garázs, szerszámoskamra, kis tároló bódék, fóliaház, stb.

Bővebben...:

Rovarriasztó növények alkalmazása otthonunkban!

A rovarriasztás terén is igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több! Nem kell mindig a legdrágább vegyi úton előállított szereket megvásárolni, ahhoz, hogy távol tartsuk otthonunktól a rovarokat, elég, ha néhány növényt hívunk segítségül.

Bővebben...:

Páfrányok a kertünkben

Megszokott látvány a hazai kertekben a gyönyörű üde zöld levelű kerti páfrány, amely kecses leveleivel, mutatós díszé válik.

Bővebben...:

Sárkány a kertünkben

Sárkánykontyvirág (dracunculus vulgaris) Egy virág, amely szép, de a szaga valóban egy sárkányra emlékeztet minket. Ismerjük meg a sárkánykontyvirág különleges szépségét.

Bővebben...:

A parlagi macskatalp jól bírja a tűző napos kerteket is

A parlagi macskatalp (antennaria dioica„ rubra”) alapfajtája egész Európában őshonos, de a legtöbb kertészetben már a nemesített fajtákkal találkozunk.

Bővebben...:

Ültessünk articsókát ,mert nem csak szép de finom is!

Bár az articsóka(cynara scolymus) hazánkban nem épp elterjedt kerti és konyhai növény, vállalkozó kedvű kertészeknek mégis érdemes kipróbálni, ezt a gyönyörű és ízletes növényt, amely kertünket díszíti, és ételeinket ízletessé varázsolja. Bővebben...:

Kivi a kúszónövény.

A kivi, mint gyümölcs mindenkinek ismerős. De hogy kivit a kertünkben neveljünk az még újdonság. Bemutatjuk ezt a szép kúszónövényt. Bővebben...:

Görögdinnye a kertben

A nyár egyik legismertebb gyümölcse a görögdinnye. Nincs is jobb, mint a 40 fokos melegben a lehűtött édes görögdinnye szelet. De miért ne ültethetnék saját görögdinnyét a kertünkbe. Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: