A díszfák meghatározó elmei lesznek a kertnek, és hosszú éveken át díszítik környezetünket. Ültethetjük őket kora tavasszal vagy késő ősszel, ám az ültetés előtt érdemes néhány alapvető fontosságú szabályt betartani.

Akár a legkisebb kertbe is telepíthetünk díszfát, hiszen vannak olyan fák, amelyek csak 2-3 méter magasságot érik el idősebb korban is. A fák megszűrik a levegőt a sok portól és szennyeződéstől, csökkentik a zajt, és szebbé teszik kertünket.

Ma mára kertészetekben széles választékot találunk a különböző díszfákból, így kedvünkre válogathatunk. Mielőtt kiválasztunk, egy szép fát gyűjtsünk be róla minél több adatot, és ebből is a legfontosabb a méretét. Hiszen egy fa, ha idősebb korában túl nagyra nő akár az egész házat eltakarja, így a bezártság érzetét kelti és minden fényt elvon otthonunktól. A gyökerek pedig akár a föld alatt futó vezetékeket is veszélyeztetik.


Épp ezért ha kisebb kerttel rendelkezzünk, válasszunk olyan díszfát, amely kisebb növésű, vagy válasszuk a dézsás fanevelést. Ma már sok olyan fa kapható, amelyek eleve egy nagyobb dézsába vagy konténerbe vannak ültetve, és bár ezek a fák több törődést és gondozást igényelnek, kisebb helyen is elférnek.

Ha megvásároltuk a fát vigyük haza és nagyon fontos, hogy az ültetésig se hagyjuk, hogy gyökerük kiszáradjon, ezért tartsuk árnyékos helyen és locsoljuk be a gyökerét. Szedjünk ki minden gyomot a növény körül, mert később már nehezebb lesz eltávolítani őket.

Ássunk ki egy akkor gödröt, hogy a növény földlabdája kényelmesen elférjen benne, és a gyökérzet fejlődésnek tudjon indulni. Ha a talaj túl kemény vagy agyagos ássunk ki egy kétszer akkora gödröt, majd ültetés után öntözzük be jó alaposan a növény földjét.


További cikkek:

Japán babérsom

Ecetfa gondozása

Szomorú nyírfa

Ültetés után talaj lábbal kicsit tapossuk, meg hogy a növény kellő stabilitást kapjon, és ne dőljön ki.

A fiatal facsemetéket főleg tavasszal érdemes még egy karóhoz is rögzíteni nehogy egy tavaszi szélvihar kidöntse. Természetesen a karót még az ültetés előtt szúrjuk le a gödör aljára, és ne ültetés után.

A fákat a nyugalmi időszakban ültessük el, vagyis vagy kora tavasszal, amikor még nem hajt, vagy késő ősszel. Az ültetésre válasszunk egy szép  napos szélcsendes időszakot, amikor nyugodtan tudunk kertészkedni.