Így fogyjunk 10 kilót krumpli diétával!

A 45 éves Chris Voigt, a Washington Állami Burgonya Bizottság elnöke eredetileg azért kezdett 60 napos extrém krumplidiétájába, hogy megmutassa, mennyire egészséges és tápláló a zöldség.

 

 

A férfi az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium döntése ellen tiltakozott, amelyben a szakértők úgy határoztak, hogy az iskolai menükben más zöldségekkel helyettesítik majd a burgonyát. Mr. Voigt a kúra kezdetén 90 kiló volt, a krumplidiéta hatására azonban kilenc és felet fogyott. Vércukorszintje normalizálódott és koleszterinszintje is harmadára csökkent.

"Négy vagy öt éve küzdök a magas koleszterinemmel. Most remekül érzem magam. Rengeteg energiám van, kitűnően alszom, és mellékhatásai sincsenek a kúrának" - nyilatkozta a férfi.


Mr. Voigt a kúra alatt 180 kilogramm krumplit fogyasztott el, napi mintegy 20 darabot. A férfi megfőzte, összetörte, megsütötte, pürésítette és megpirította a zöldséget. "A burgonyában több kálium van, mint a banánban, és már egy adag is fedezi a szervezet napi C-vitamin szükségletének 45 százalékát. Az egyetlen probléma, hogy nem találhatók benne olyan zsírban oldódó vitaminok, mint az A és az E-vitamin. A krumplidiéta természetesen nem tartható fenn sokáig, de az biztos, hogy nem szabad kiiktatnunk az étrendünkből ez az egészséges és tápláló zöldséget."

Címkék: krumpli, diéta, fogyókúra

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  a balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni. >>>>>>>>>

Hortenzia gondozása és ültetése

A hortenzia Nagymamáink vidéki kertjéből sejlik fel emlékeinkben, pedig ez a fantasztikus évevő dísznövény Japánból származik.

Bővebben...

Hogyan tüntessük el a gyomot gyepünkről?

Minden kertben nagy kérdés hogyan tüntessük áll a gyomot a fű közül úgy, hogy szép maradjon a gyepfelület. Ennek jártunk utána.

Bővebben...

Ismerjük meg a fitoterpáia jelentését!

A fitoterápia egy régóta ismert és alkalmazott gyógyítási mód, amelynek a jelentése gyógynövényekkel való gyógyítás.

Bővebben...

Orchidea 1X1

Az orchideák gondozása nem egyszerű, de ha odafigyelünk, gyönyörű dísznövénnyé válnak otthonunkban. Nézzük az orchidea 1X1.-et!

Bővebben...

Az árpa fogyasztása megszépít minket!

Egy hosszú téli időszak után szervezetünknek szüksége van vitaminokra, ásványi anyagokra, hogy szervezetünk megerősödjön. Ebben segítenek a magvak ezek közül az árpa fogyasztása.

Bővebben...

A halványító és metélő zeller termesztése kiskertben

A zeller ( Apium graveolens) közkedvelt levélfűszer a konyhában, hiszen számtalan étel mellé felhasználhatjuk mind a levelét, mind a gumóját.

Bővebben...

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...

Így készítsünk virágágyást!

Nincs is szebb látvány nyáron egy kertben, mint egy színpompás illatos gyönyörű virágágyás, amely a szivárvány minden színében pompázik. Bővebben...

Romantikus kertek lakója a koronás szellőrózsa

Tavasz egyik legszebb és egyben legromantikusabb virága a koronás szellőrózsa, amely mint egy tavaszi ékszer nyílik kertünkben.

Bővebben...

Kora tavasszal nyílnak a muscarik!

A muscari vagy ismertebb nevén a gyöngyike a kora tavasszal nyíló hagymás növények közé tartozik, amelyek már márciustól kék színbe öltöztetik kertünket.

Bővebben...

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk! >>>>>>>>>

 

A cickafark tea hatása

A fészkes virágúak családjába tartozik a cickafarkfű (achillea millefolium) gyógynövény amely számtalan betegségre nyújt enyhülést. Bővebben...

hírek

A sárgarépa termesztése és vetése

A sárgarépa (Daucus carota) szinte egyetlen kiskertből sem hiányozhat, hiszen termesztése egyszerű, és szinte napi szinte használjuk a konyhában a gyökerét!

Bővebben...

Zsíros bőr ápolása, kezelése

Sok nő szenved a zsíros bőr nem kívánt tüneteitől ám van megoldás. íme, néhány házi praktika, amivel bőrünk szebb és ragyogóbb lehet.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!