Sok kertbarát sajnálja ősszel levágni a még gyönyörű üde zöld hajtásokat, főleg azért mert a rózsák gyakran az első fagyokig is képesek virágot hozni. Ám metszés nélkül nem lesz jövőre szép virág.

A metszés egyik legfontosabb kelléke a jó minőségű éles metszőolló, amely nem roncsolja a szöveteken a vágási felületen.

A metszést mindig a levélrügy felett 0,5-1 cm.-rel ejtsük meg, mert ha a rügyhöz közelebb metszünk, az esetleg megsérülhet. A metszést mindig ferdén végezzük, úgy hogy az a rüggyel ellentétes irányba lejtsen.

  • A vastagabb, erősebb hajtásokon hagyhatunk 6-8 rügyet, a gyengébbeket 4-5 rügyre metsszük
  • Ha hosszú erős virágszárakat szeretnénk, a 1-2 szemmel vágjuk rövidebbre a hajtásokat.
  • Erős tövön összesen 8-9 csapot hagyjunk melyekből 14-16 rügy fog kihajtani. Gyengébb tövön 4-6 csap maradjon csak

A kertészek gyakran ajánlják, hogy az őszi metszést akár el is hagyhatjuk, hiszen ekkor a növény nyugalmi időszakba vonul, ám ha úgy látjuk, hogy a rózsabokor túl kusza lett, bátran metsszük kissé vissza az ágakat. Vágjuk le az elvirágzott részeket, és a vad hajtásokat, így máris sokkal rendezettebb lesz kertünk télire.

A tavaszi metszés viszont nagyon fontos, ezt mindig a kihajtás előtt végezzük el, amelynek az ideje március vége, vagy április eleje, de az időjárástól is függ. Talán a legjobb kiinduló időpont a metszéshez, ha figyeljük az aranyeső virágzását, amely a tavaszt jelzi előre.


A virágágyi rózsák és a tea hibridek

A tea hibridek és a virágágyi rózsák rendszerint többször is virágoznak, vagyis ezek a fajták az egyéves hajtásokon is virágot fognak hozni, így számukra nagyon fontos egy erőteljes tavaszi metszés.

Bokorrózsák

A bokorrózsák az utóbbi években nagy slágerek lettek a hobbikertekben, hiszen ezek között is vannak olyan fajták, amelyek gazdagabb virágzással örvendeztet meg minket. A helyes metszéssel a növény növekedése felhasználási célnak megfelelően alakítható ki.


Egy erőteljesebb metszéssel a növény sűrű tömör bokorrá alakítható, míg a gyengébb metszéssel egy magas tekintélyes rózsabokrot tudunk majd formálni.

Az egyszer virágzó rózsabokroknál a fiatal egyéves hajtások nem fognak virágot hozni, így itt az erőteljes metszés csökkentené a következő évi virághozamot.


Kúszórózsák:

A kúszórózsáknál is különbséget kell tenni az egyszer virágzó és a többször virágzó fajták között, az erős hajtású nagy virágú kúszó rózsák többsége többször virágzik, míg a vékony gazdag bugavirágú rózsák csak egyszer.

A többször virágzó rózsákat viszonylag erőteljes visszavágást igényelnek, de a hosszú hajtásokat érdemes meghagyni, míg az oldalhajtásokat vágjuk vissza. Mindig a fiatalabb részt részesítsük előnybe, az öregebbel szemben.


Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!