Míg az egynyári növényeket minden héten kell gondozni, addig a díszcserjéket elég meglocsolni és néha megtisztítani az elnyílt virágoktól mégis egész nyáron át színesítik és szebbé teszik kertünket.

Egy egész virágágyást beültethetünk díszcserjékkel, amelyek kora tavasztól késő őszig beragyogják kertünket színes virágukkal.

A cserjék kertünk meghatározó elemei lehetnek, hiszen akár kora tavasztól késő őszig virágoznak, gondozásuk egyszerű, és kisebb kertben is elférnek.


Számtalan díszcserje vár ránk hazai kertészetekben így nem győzünk ámulni szépségükön. A díszcserjéket ültethetjük napos vagy akár félárnyékos kertbe, érdemes eltérő magasságú és színű növényt telepíteni.

Akinek nagyobb kertje van akár egy egész díszcserje ágyást is készíthet, ilyenkor több egymástól eltérő színű cserjét ültessünk kertünkbe. Először is készítsünk egy 3x 2,5 méteres ágyást, amelyet jó alaposan gyomláljunk ki, ássunk, fel majd gereblyézzük simára a talajt. Az ásás során keverhetünk hozzá némi komposztot is, így javítjuk a talaj szerkezetét.


Jelöljük be a cserjék pontos helyét és ássunk számukra egy megfelelő mély és szélességű gödröt. Ültessük be a növényeket úgy, hogy a legmagasabbra növő kerüljön hátra majd sorban a kisebbek előre.

Az ágyás elejére telepíthetünk néhány színes hagymás évelő növényt, vagy egy réteg szép zöld pázsitot. Ne felejtsük el az ágyást rendszeresen öntözni, gyomlálni, és tavasszal majd ősszel megmetszeni a növényeket. Ahhoz hogy a cserje ágyás mindig szép legyen, fontos hogy az elnyílt virágokat rendszeres távolítsuk el.


Az ágyásba válogassunk össze levelükkel díszítő cserjét, mint pl. a magyal, vagy a mahónia, és ültessünk mellé kisebb puszpángot, amelyek igen jól formázhatók. Számtan virágukkal díszítő cserje közül választhatunk, ilyen pl.a kínai azálea, vagy rododendron, a nyári hortenzia, vagy a kamélia. Ha az ágyást egy támfal elé telepítjük futtassunk fel a falra borostyánt, vagy kúszó clematist, netán illatos jázmint.


Az ágyás elejébe ültessünk árnyékot kedvelő ciklámeneket, vagy tavaszi nárciszt, tulipánt, nyáron pedig egynyári és évelő virágokkal zárjuk le a virágágyást.

Fantasztikus látványt nyújt kertünkben egy ilyen szép díszcserje sor, amely egész nyáron át díszíti kertünket és környezetünket.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!