Egyik kertbarát sem örül a jelenlétének, pedig a vakond akár hasznos állatként is beillik kertünkbe. Igen kedves olvasó, mi is tudjuk mennyire nem szép látvány a feldúlt kert, de ez a kis ásómunkás kizárólag rovarokat eszik azok közül is a meztelen csigát, a kisebb egereket, bogarakat, lótetűt és más lárvákat is elfogyaszt. Nem csak felássa kertünket, de a kártevőket is eltünteti helyettünk.

Legtöbbször nem is látjuk , hiszen mindössze 15-20 cm nagyságúra nő meg, és egész nap fáradhatatlanul munkálkodik, hogy kiépítse a járatát és ez akár 100 méter hosszú is lehet.

Ennek az apró kis állatnak a látása fejletlen, de a szaglása és a tapintása kiváló. Mivel naponta a testtömegével megegyező mennyiségű zsákmányt kell elfogyasztania, így éjjel nappal mozgásban van. A járat rendszer is kiterjedt, amelyben van vadászterület és van odú is, a két járat egymástól távol esik, bár néhány út összekapcsolja őket. Az odú mindig száraz helyen található, akár 1 méterrel a föld alatt, és sugár alakban szellőző nyílások nyílnak belőle. Ahol sok vakondtúrást találunk ott a kis kerti lakó vadászni szokott.

Mivel a vakondokat a kihalás veszélye fenyegeti így a kiirtása szigorúan tilos, de egy kis ügyességgel kitessékelhetjük kertünkből. Az egyik ilyen módszer, ha egy hosszú vékony nyakú üveget az aljával ledugunk a földbe, majd a nyakáig befedjük. A szél furcsa hangot hallat az üvegben, amitől a vakondok félnek így egy idő után tovább állnak.

De sok ellensége is van, a gólya hosszú csőrével akár az odúból is kiszedi a vakondot, míg az ölyv és más ragadozó madarak a felszínen kapják el, éjszaka. Tehetünk az üreg kijáratához petróleumos rongyot vagy naftalinnal átitatott ruhadarabot. Ha ez a módszer nem válik be, gazda boltban kapható több féle füst patron vagy naftalinos golyó, amelyek a járatba téve 90%-ban elűzik a kerti betolakodót.


Ám a legjobb ha nem zavar minket a sok földkupac ne zargassuk, mert egy idő után családot alapít, így a mini vakondok is nálunk fognak lakni és tovább forgatják a kert talaját és eszik a káros rovarokat.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!