A kutatók egyre több hatóanyagot izolálnak a gyógynövényekben, és dokumentálják ezek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásait. Az Investigative Ophtalmology & Visual Science szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban a Sanford-Burnham Kutatóintézet munkatársai Stuart A. Lipton vezetésével arról számolnak be, hogy a rozmaring egyik hatóanyaga, a karnozolsav, javítja a szem egészségét.

Az öregkori sárgafolt-elfajulásnak (orvosi szóval makuladegenerációnak) többféle oka is lehet. A korábbi kutatások azonban azt mutatták, hogy a betegség a szabadgyökök ellen ható vegyületekkel lelassítható vagy javítható. Lipton kutatócsoportja néhány évvel ezelőtt felfedezte, hogy a karnozolsav gátolja a szabadgyökök által okozott károsodást az agyban. Amikor a kutatók retinasejt-kultúrát laboratóriumban hidrogén-peroxidnak tettek ki, hogy mesterségesen kiváltsák az oxidatív stresszt, kimutatták, hogy a karnozolsavval kezelt sejtek kiváltották az antioxidáns enzim termelődését a sejtekben, ami pedig csökkentette a reaktív oxigén- és nitrogénszármazékok szintjét.

A kutatók ezt követően kísérleti állatokban a karnozolsav hatását tesztelték a fényreceptorok fény hatására kialakult károsodására. A kezeletlen állatokhoz képest a karnozolsavval előkezelt rágcsálókban vastagabb maradt a külső nukleáris réteg, ami arra utal, hogy fényreceptoraik védelemben részesültek. A kezelt állatok elektroretinogram értékei is jobbak lettek, ami pedig a fényreceptorok egészséges működését jelzi.

A kutatás következő szakaszában a karnozolsav és a rokon vegyületek jobb származékait próbálják kifejleszteni annak érdekében, hogy meg lehessen védeni a retinát és más agyi területeket a különféle degeneratív betegségektől, köztük az időskori sárgafolt-elfajulástól és a demencia különböző változataitól.

Találkozz velünk a @GardenExpo 2024 kerti életmód kiállításon március 22-24. között! Csatlakozz a hivatalos eseményhez, és értesülj első kézből a legújabb kerti trendekről és izgalmas újdonságokról! Kattints ide!