hétfő, 16 január 2017

Tudta ön hogy a dió védi szívünket, és a magas várnyomás ellen is hatásos?

Számtalan udvar kertjében áll egy öreg vén diófa, amely igen nagy becsben van tartva, hiszen karácsonykor jól jön a finom csonthéjas termése a bejglibe és süteményekbe. Ám kevesen nézünk úgy a dióra, mint remek antioxidáns forrásra.

 

 Érdemes ezen túl a diót nem csak a süteménybe és a zserbóba tölteni, de pár szemet kitenni az asztalra és elropogtatni rendszeresen.

A dió megvédi szívünket és érrendszerünket, mérsékeli a magas vérnyomást, de ezen kívül remek antioxidáns forrás is, sőt emésztésserkentő hatása is van és a májat is megdolgoztatja. A vérszegény illetve legyengült immunrendszerrel rendelkező gyermekeknek is javasolt a fogyasztása.

 

Nem szabad egyszerre sokat enni a dióból, elég hetente egy marékkal fogyasztani belőle. A dióolajat sajnos ritkán találjuk meg boltok polcain, pedig hidegen sajtolva remekül passzol a salátákhoz.

 

A dió olajat soha nem szabad melegíteni, mert hő hatására megavasodik és megkeseredik. A dióolaj nyugtatja az idegeket, és erősíti szervezetünket, sőt mézzel együtt fogyasztva valóságos vitaminbomba.

A diónak nem csak a termését lehet és érdemes fogyasztani a leveléből készült tea is nagyon egészséges. Gyakran csodálkozunk, hogy kertünkben a diófa alatt miért nem él meg más növény, szinte minden kipusztul a fa környékén. Ennek az oka, hogy a növény egy naftokinon nevű vegyületet termel, amely egy méreg a növények számára.

A naftokinon a K vitamin egyik fajtája, a véralvadáshoz nélkülözhetetlen. A diólevél ezen kívül csersavat, flavonoidokat, és illóolajat is tartalmaz.

A teához szedjünk a kertből két-három nem permetezett tiszta zöld diólevelet, tegyük bele hideg vízbe, forraljuk fel 1 percig, majd hagyjuk kihűlni. A diófalevél remekül fertőtlenít, sok benne a C-vitamin, és a pattanásos bőrt is szebbé varázsolja.

 Tehát a diót termését, illetve a levelét is érdemes hetente rendszeresen fogyasztani, hiszen nagyon jó hatással van szervezetünkre.

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat! Ehhez nem kell mást tennie, mint feliratkozni heti ingyenes kertészeti hírlevelünkre, majd aktiválni a feliratkozást, és ezek után mi elküldjük önnek ajándékba az éves online kerti naptárt! >>>>>>>>>

 

 

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...

Gyep, ami nem fűből áll?

Szeretne egy szép egybefüggő zöld területet, ami nem fűből áll? Itt a megoldás! Bővebben...

Palástfű tea a nők barátja!

Aki babát szeretne vagy készül, a terhességre szerezzen be palástfű ( alchemilla vulgaris) teát, amely nagyban segít pl.a beágyazódásánál. Bővebben...

A majomkosbor orchidea gondozása

A majomkosbor orchidea ( orchis simia) már ránézésre is egy igen különleges orchideának tűnik. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk a sok kis apró virágot, felfedezhetjük,

Bővebben...

Hogyan alakultak ki az első erdők bolygónkon?

Ma már természetesnek vesszük az erdőket, a fákat és a növényeket, de sok-sok milliárd évvel ezelőtt még nem is létezett erdő. Vajon hogyan alakultak ki az első fák és növények bolygónkon.

Bővebben...

Ültessünk salátát az erkélyre!

Aki szeretné az erkélyét maximálisan kihasználni, termesszen saját salátát. Így az erkély nem csak szép, de hasznot hozó helyiség is lesz.

Bővebben...

Szeretné tudni hogy melyik hónapban milyen kerti munkát érdemes elvégezni? Mi megmutatjuk!

Szeretné pontosan tudni melyik hónapban milyen kerti munka vár önre? Akkor kérje ingyenes éves online kerti naptárunkat!

Bővebben...

Bútorápolószerek fillérekből Nagymamáink receptje alapján!

Bemutatunk, néhány egyszerű trükköt hogyan varázsoljuk újjá az öreg kopott bútorokat, gyorsan egyszerűen és mindezt fillérekből. Bővebben...

Mit tegyünk ha penészes a lakás?

A penész nagyon alattomos: egyes fajtái ártalmatlanok, mások komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. Bővebben...

Ilyen a jó vendégszoba berendezése

Vannak otthonon, ahol akad egy olyan kis vagy közép méretű szoba, amely már semmilyen funkciót nem tölt be, ezt érdemes vendégszobának berendezni. De milyen a jó vendégszoba?

Bővebben...

Így tisztítsuk ki a makacs foltokat!

Egy makacs folt kitisztítása mindig gondot okoz a háziasszony számára. Íme, néhány praktikus trükk és tipp hogyan szedjük ki a foltokat.

Bővebben...

Így tegyük még színesebbé kertünket ingyen!

Szeretnénk kertünket idén még szebbé színesebbé és változatosabbá tenni, de nincs rá pénzünk, hogy drága vetőmagokat vásároljunk? Akkor cseréljünk! >>>>>>>>>

3 fillérekből elkészíthető őszi dekoráció

Az ősz az egyik legszínesebb évszakunk, hiszen ilyenkor a természet napsárga, rozsdabarna, vörös és barna színekben tündököl. Bemutatunk három olyan könnyen elkészíthető dekorációt, amelyet fillérekbe kerül, és percek alatt elkészülnek.

Bővebben...

Most gyüjtsük össze az avart kertünkben

Sok kerttulajdonos bosszankodik ősszel a lehullott avar miatt, ám nem is gondolják, hogy az avar milyen hasznos kellék lehet kertünkben?

Bővebben...

 

Kamillatea készítése és hatása

A kamillatea számtalan betegségre nyújt megoldás, ismerjük meg ennek a sokoldalú gyógynövénynek a jótékony hatását, és elkészítését.

Bővebben...

A kamillatea gyógyhatásai

A kamilla hazánkban sok helyen vadon is megterem, a nyár közepén tömegesen nyílnak az apró kis fehér virágok. A növény fő virágzási ideje április közepétől egészen május végéig tart, ekkor érdemes a gyógyhatású virágokat összeszedni, majd kiszárítani. Bővebben...

hírek

Így válasszunk mosógépet otthonunkba!

Ha eldöntjük, hogy mosógépet vásárolunk otthonunkba, vásárlás előtt érdemes végig gondolni, milyen gépet válasszunk, valamint nézzünk körbe az üzletekbe, milyen teljesítménnyel rendelkeznek a gépek. Bővebben...

Ilyen a jó vendégszoba berendezése

Vannak otthonon, ahol akad egy olyan kis vagy közép méretű szoba, amely már semmilyen funkciót nem tölt be, ezt érdemes vendégszobának berendezni. De milyen a jó vendégszoba?

Bővebben...

Ezek a konyha legszennyezettebb részei!

Egy konyhai mosogató számtalan baktériumot rejthet, azonban valószínűleg nem ez számít egy átlagos konyha legszennyezettebb részének. Egy turmixgép, egy gumispatula, vagy akár egy konzervnyitó is több kórokozónak adhat otthont, derült ki egy új tanulmányból.

Bővebben...

Így tartsuk rendben a szőnyeget!

A szőnyegek otthonunk kiemelkedő díszei, így fontos hogy sokáig megőrizzük szépségüket, és színüket.

Bővebben...

A málna ültetése és termesztése

A málna már a középkorban is a kertészek egyik kedvenc gyümölcsfajtája volt, amelynek termése nem csak finom és ízletes, de gyógyhatással is rendelkezik.

Bővebben...

A hajhullás leggyakoribb okai és kezelése

A hajhullás egy minimális mennyiségben naponta teljesen természetes, ám amikor csomókban hullik a hajunk, érdemes egy szakember segítségét kérni. Bővebben...

Így kertészkedjünk napfényben!

Sok hobbikertész panaszkodik, ha nyáron túl sok a napsütés kertjében és a növények egy része kiég a hőségben. Pedig számtalan növény van, amelyek egyenesen imádják a napot és a meleget. Bővebben...

Megfelelő táplálkozás a ragyogó hajért!

Gondolta volna kedves olvasó, hogy hajunk szépsége összefügg a táplálékunkkal? Bizony a helytelen táplálkozás hajunkon is meglátszik.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!