hétfő, 24 április 2017

Akár másfél méter magasra is megnőhet a Kínai hamuvirág!

A kínai hamuvirág (Ligularia dentata) mint neve is mutatja Kínából és Japánból származik, de ma már a hazai kertészetekben is megvásárolhatjuk ezt a különleges növényt.

 

A Kínai  hamuvirág, 60-70 cm-re, míg a Ligularia dentata 'Gold Torch" akár  1-1,5 méter magasra is megnőhet, így ezt erőteljes bokros növekedése miatt csak nagyobb kertekbe érdemes ültetni, kerítések, vagy falak elé, míg az elsőt kisebb kertekbe is ültethetjük.

Már a növény levelei is feltűnőek, kerekded szív alakú, formájukkal és tekintélyes méretűkkel, hamar felhívják magukra a figyelmet kertünkben. A levelek színe zöld, míg a fonákjuk oldala bíborpiros.

Augusztustól október közepéig nyílnak a fészkes keskeny sárga virágzatok, amelyek rengeteg nektárral várják a méheket.

A kínai hamuvirágot félárnyékos részbe érdemes ültetni, kertünkbe, ahol a talaj elég nedves, de éri valamennyi nap a növényt. Fontos a tápanyagban gazdag termőtalaj, így ha nincs elég tápanyag a földbe, érdemes előtte tárgyával, vagy komposzttal javítani a talajt.

Mivel egy nagyméretű szoliter dísznövényről van szó, évelő ágyásokba is ültethetjük, de nagyon jól mutat kerti tavak partján, vagy fás szárú növények mellé ültetve.

Hasonló habitusú növényeket is ültethetünk mellé, a legyezőfű, a sásliliom, a réti füzény, és az árnyékliliom is remekül társítható.

A hamuvirág sem a szárasságot, sem a tűző napot nem bírja túl jól, így fontos hogy nyáron a nagy melegben ne hagyjuk kiszáradni, öntözzük rendszeresen a földjét. Tél végén érdemes a hajtásait a talajszintig visszavágni, így tavasszal friss hajtásokat kapunk cserébe.

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  a balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni. >>>>>>>>>

Fukszia a balkonok és erkélyek kedvenc növénye!

Az árnyékos kissé hűvös erkélyek, és otthonok kedvelt növénye a cserepes fukszia, amelynek a gondozása még a kezdő kertészek számára sem okoz gondot.

Bővebben...

Mi alapján válasszunk fűnyírót kertünkbe?

A fűnyíró gép minden kertésznek hatalmas segítséget jelent a kerti pázsit gondozásánál, ám a mai hatalmas választékban gyakran elveszünk.

Bővebben...

A shiitake gomba csökkenti a magas vércukorszintet!

Ezt a gombafajtát Kelet-Ázsiában, mintegy 2200 éve ismerik. A kínaiak illatos gombának hívják fokhagymára emlékeztető erős, fűszeres illata miatt. Bővebben...

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...

Eukaliptusz a koalák kedvence!

Az eukaliptuszról szinte mindenkinek Ausztrália és a koala maci jut az eszébe. De ezt a különleges ezüstös illatos növényt akár a kertünkben is nevelhetjük.

Bővebben...

A gránátalma dézsába is ültethető!

A gránátalma(Punica granatum) ősrégi haszonnövény, amelyet sok kultúrában gyógynövényként tartanak számon. De kertbe ültetve is nagyon szép szoliter dísznövény.

Bővebben...

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...

Kora tavasszal nyílnak a muscarik!

A muscari vagy ismertebb nevén a gyöngyike a kora tavasszal nyíló hagymás növények közé tartozik, amelyek már márciustól kék színbe öltöztetik kertünket.

Bővebben...

A gyöngyvirág ültetése tavasszal

A gyöngyvirág a májusi kert legelső lakója, hiszen már május elején fellelhetjük kertünkben a hófehér bókoló gyöngyvirágokat. Akinek még nincs a kertjében gyöngyvirág, tavasszal nekifoghat a telepítésnek.

Bővebben...

Így készítsünk virágágyást!

Nincs is szebb látvány nyáron egy kertben, mint egy színpompás illatos gyönyörű virágágyás, amely a szivárvány minden színében pompázik. Bővebben...

A palástfű árnyékos kertbe is ültethető!

A palástfű (Alchemilla mollis) egy könnyen gondozható igénytelen évelő növény, amely könnyen szaporodik és terebélyesedik kertünkben.

Bővebben...

A bőrlevél árnyékos kert részben is szépen fejlődik

A bőrlevél (Bergenia) közismert és kedvelt évelő dísznövény, amelyet igénytelenségének és gyönyörű virágainak köszönhet.

Bővebben...

Így gondozzuk az évelő növényeket kertünkben!

Sokan úgy gondolják, hogy az évelő növényekkel nincs annyi gond, mint pl. az egynyári dísznövényekkel. Pedig az évelőknek is vannak speciális igényeik, hiszen van, amelyik a napos, míg mások csak a félárnyékos helyet viselik el.

Bővebben...

Orchidea átültetése

Tisztelt Orchidea szakértő! Tavaly kezdtem az orchideát megszeretni, féltem tőle. Nagyon bevált nálunk szeretik a helyüket. kérdésem: szerintem kicsi a cserép, mert már csak a gyökerük van benne és több szárról hajt gyönyörű virágzó hajtásokat. Bővebben...

 

Magas vérnyomás kezelése galagonya teával

A rózsafélék családjába tartozik ez a sokoldalú gyógynövény (Crataegus), amely több mint 280 fajtát ölel fel. Bővebben...

hírek

Hogyan építsünk kertet a városban?

Egy városban mindig is nagy kihívást, jelent a kertépítés, hiszen itt nehezebb egy tágas szép kert látványát kelteni, amikor falakba és kerítésekbe ütközünk. Bővebben...

Így fiatalodjunk a sminktől!

Richard Russel pszichológiaprofesszor, a Chanel Kutatási és Technológiai Laboratóriumának munkatársa kollégáival arra a megállapításra jutott, hogy mások életkorát leginkább az arc színeinek kontrasztja révén vagyunk képesek meghatározni.

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!