Ki ne használta volna a kifejezést: „annyi mint égen a csillag”, nos ezt a burmaiak így használják: „annyi mint Paganban a pagoda”! Burma legnagyobb folyója, az Irrawaddy, a hajnali fényben hosszú ezüstkígyóként kanyarog, óriási kőkaktuszok és kőtüskék módjára, szúrós erdőségként hasítják az eget a tornyok és a kupolák. Ameddig a szem ellát, megszentelt ősi templomok sorakoznak a folyó keleti partján, 13 km hosszan, mintegy 3 km mélységben!

Pagant a hagyomány szerint 849-ben alapította Pjinbia király. A burmai nép uralkodója volt, akik Tibet vidékéről vándoroltak ide, és az ország északi részén telepedtek le, míg délen a mon nép élt. Anavrahtá 1044-ben trónra lépett, erőszakkal egyesítette Burmát, a mélyen vallásos, erős kezű uralkodó megváltoztatta az ország életét.


A mahajána buddhizmust és a hinduizmust követő nép átvette a monok tanításait, tudását, elsajátították az írás képességét. A következő 200 évben Pagan lett a királyság központja, kiterjedt úthálózat kapcsolta az ország többi részéhez. Paloták, pagodák sorát építették, kiterjedt kereskedelmet folytattak, nagyon jó diplomáciai tevékenységet végeztek Pagan uralkodói. Például Kjanzittha király (Anavrahtá mostohafia) kincsekkel megrakott hajót küldött Indiába, a Mahabodhi-templom javítási költségeire, ez volt az a hely ahol Gautama Buddha elérte a megvilágosodást.

Kjanzittha egy sereg szentélyt építtetett, a legpompásabb az Ánanda-templom.  A templom emeletes lakodalmi tortára hasonlít, hófehér vakolattal borított téglafalaival. Középen négyszögletes alapépítményről emelkedik fel hat terasza, és a csúcsos toronnyal koronázott, süvegszerű felépítmény tökéletesíti az átmenetet a szilárd kőtől, a légiességhez. A négy oldal közepéről kinyúló előcsarnok egyenlő szárú görögkereszt formát ad. Az előcsarnokok homályos folyosón át kapcsolódnak a 10 méter magas, aranyozott tíkfa Buddha-szobor teréhez. A Buddha-szobor ragyog a felső, láthatatlan felső nyíláson át érkező természetes fényben.

A város legmagasabb, legjelentősebb építménye az 1144-ben befejezett Thatpjinnu-templom. Alig fél kilométerre délnyugatra az Ánanda-templomtól, hatvan méter magasságban nyúlik az ég felé csúcsos toronnyal koronázott kupolája. A legszebb városkép a tetejéről látszik, délre folyik az Irrawaddy, áttekinthető a pagani lapály, a szentélyek.

Pagan legnagyobb szentélye a Dammajangji-templom, az Ánanda-templomtól délkeletre, mintegy 1,5 km távolságban épült. Ez a templom téglafalazata miatt híres, a tökély talán abból fakad, hogy Narathu király kivégzéssel fenyegette a kőműveseket, amennyiben két tégla közé be tud dugni egy tűt. Ám a templom nem hozott szerencsét számára, papnak öltözött bérgyilkosok ölték meg egy indiai herceg megbízásából.


A sors végül furcsa fordulatot vett, Pagan templomépítészetéről, és hitéről lett híres, az anyagi áldozatok melyet a sok műalkotásra és szent helyek építésére fordítottak, az országot tönkretették. Sorsát az pecsételte meg, hogy 1271-ben megtagadta a sarc fizetését az időközben kínai császárrá lett nagy mongol vezér Kubiláj-kán számára. A mongolok erejük teljében voltak, a kán tatár serege hamar elfoglalta Pagant, a királyság pedig megsemmisült. A faépületek szétestek az évszázadok során, a hely azonban így is lenyűgöző maradt.


A történelemben talán soha nem volt még ilyen város, ahol annyi alkotóerőt és fáradságot fordítottak templomok építésére, mint itt. A szent főváros, Burma ékköve volt a látomás, a folyó mentén álló, emberkéz alkotta hegyekkel, mely feliratot az egyik pagoda falán Alaungszithu imája rejt:

„Hiszen utat építenék én a Szamszara folyó fölött, és átvonszolnám rajta a fuldoklókat az Örök Béke városához…”

Kertvarázs Magazin – Régmúlt korok sorozat

Forrás: Mítoszok földjén


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!