A trükköt világszerte alkalmazzák ugyan a kétségbeesett szülők, de most már tudományos bizonyíték is rendelkezésre áll a hatékonyságát illetően. Az eredmények szerint ugyanis azok a gyerekek, akik krémsajttal együtt ismerték meg a kelbimbót, nagyobb valószínűséggel ették meg, s nyilatkoztak később úgy, hogy ízlett nekik, mint a zöldséget natúr formában kapó társaiknak.

„Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy előnyös irányban befolyásoljuk a kicsik táplálkozási szokásait. Több zöldséggel ugyanis megelőzhető a korai elhízás” – magyarázta a munkálatokat irányító Elizabeth Capaldi-Phillips, az Arizonai Állami Egyetem szakértője.

A tanulmányhoz 29 három és öt év közötti gyermek szülei töltöttek ki kérdőíveket a csöppségek véleményéről 11 zöldségre vonatkozóan. Sokan közülük még nem kóstolták a karfiolt és a kelbimbót, ezért a tudósok ezeket választották a kísérlet során.

A gyerekek tehát karfiolt vagy kelbimbót kaptak napi egyszer egy héten át, és öt-hatfős csoportokban ettek, amelyeket egy kutató vagy tanár vezetett. Minden zöldséget megfőztek, mielőtt magában, édesítetlen krémsajttal vagy édesített krémsajttal tálalták. A hozzászoktatási folyamat után mindannyian magában kapták a zöldségeket a csemeték.

A mártás nélküli csoport kevesebb, mint ötöde szerette meg az adott zöldséget, míg a többiek kétötöde.

Egy korábbi kutatás szerint a gyerekeknek 8-10 alkalommal kell találkozniuk egy új étellel, mielőtt hozzászoknak az ízéhez, így el tudják dönteni, kedvelik-e. A mostani tanulmány szerzői szerint a stratégia nemcsak karfiol és kelbimbó esetén működhet, hanem gyakorlatilag bármilyen élelmiszernél.

„A kicsikben már nagyon korán kialakul az ételpreferencia, noha ilyenkor még roppant válogatósak” – tette hozzá Devina Wadhera, aki ugyancsak az Arizonai Állami Egyetem kutatója.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!