A nőstény patkányokon végzett kísérletből az derült ki, hogy a hímeknél nagyobb valószínűséggel viszik túlzásba a táplálkozást, ami arra utal, hogy a jelenségért nem csak a kulturális nyomás felelős. A kutatás első ízben mutatta ki a rohamos evés gyakoriságának nemi eltérését állatokban, ami a kutatók szerint az emberekre is vonatkoztatható.

A rohamszerű falás során az emberek szokatlanul nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz, és a roham alatt elveszítik az önkontrolljukat. Nők esetében közel tízszer nagyobb a kockázata a táplálkozási zavarok kialakulásának. A sztárvilágban többek között Elton John és Diana hercegnő harcolt bulimiával, Oprah Winfrey és Janet Jackson pedig saját bevallása szerint a rohamszerű falás ellen küzd.

A Michigani Állami Egyetem pszichológusa, Kelly Klump professzor szerint a táplálkozási zavarok a nők körében tapasztalható nagyobb arányával kapcsolatos elméletek többsége a kulturális és pszichológiai nyomásra összpontosítanak. A mostani kutatás azonban egyértelműen azt bizonyítja, hogy ezek mellett biológiai tényezők is szerepet játszanak, mivel a nőstény patkányok nem tapasztalják azt a pszichoszociális nyomást, például a karcsúságra való ösztönzést, amit az emberek.

Klump professzor és munkatársai harminc nőstény és harminc hím patkánynak adtak a két hetes vizsgálati időszakban időnként vaníliás édességet tápszer helyett. Kiderült, hogy az édesség legnagyobb mennyiségének fogyasztására való hajlam a nőstények esetében közel hatszor magasabb volt, mint a hímek esetében. Klump professzor úgy véli, hogy a rohamos falásra való hajlam az agy természetes jutalomközpontjával állhat összefüggésben, vagyis azzal, milyen mértékben vágyik valaki a jutalmazásra. A kutatók a következő fázisban azt vizsgálják, vajon a nőstény állatok agya érzékenyebb vagy jobban reagál-e az olyan jutalmazó ingerekre, mint a zsírdús és cukorban gazdag táplálék, és a jutalmazási viselkedést kiváltó vegyületekre.

A válaszok segíthetik a táplálkozási zavarok kezelésének továbbfejlesztését mind a tanácsadás, mind a gyógyszeres beavatkozások terén.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!