Hozzávalók:

500 g meghámozott és kockára vágott burgonya, tengeri só, bors, 500 g megtisztított spárga, 200 g réteslap, 100 g olvasztott vaj, 100 g reszelt cheddar sajt, 3 nagyobb tanyasi tojás, 280 ml habtejszín, 1 kiskanál szerecsendió

A burgonyát tegyük fel forrásban levő sós vízben és főzzük kb. negyed óráig. Közben egy másik lábosban forró sós vízben blansírozzuk meg a spárgát, majd szűrjük le. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és egy tűzálló edényt béleljünk ki réteslappal, úgy hogy a réteslap túllógjanak az edény peremén.

A réteslapokat kenjük meg olvasztott vajjal, és legalább 5 réteslapot fektessünk egymásra. Majd egy vizes konyharuhával takarjuk le réteslapokat, hogy ne száradjanak ki és tegyük félre az edényt. Ha a krumpli megfőtt szűrjük le és a reszelt sajttal együtt törjük át.

Egy másik tálban keverjük össze a tojást a tejszínnel, majd adjuk hozzá a sajtos krumplit. Sózzuk, borsozzuk, majd szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Még egyszer keverjük át, majd az egészet kenjük rá a rétestésztákra, és a tészta tetejét hajtsuk rá a töltelék tetejére.


A tetejére tegyük, szépen sorba a spárgákat majd kenjük át az egészet még egyszer olvasztott vajjal. Már csak be kell tolni az edényt forró sütőben és kb. 20 perc alatt gyönyörű ropogósra kell sütni.

Friss tavaszi salátával tálaljuk melegen.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!