Mustáros csirke receptje

Ez a remek recept szintén a férfiak kedvence lesz, hiszen a csirkét finom sörrel ízesítjük. Érdemes kipróbálni!

Hozzávalók 4 személyre:
4 fél csirkemell, 1 fej vöröshagyma, 1 nagyobb paradicsom, 1 paprika, ízlés szerint sör
vaj vagy margarin, 1 ek. mustár,1 kis pohár tejföl.
A csirkemellet vékony csíkokra szeletelem. A vajon megfonnyasztom a karikákra vágott hagymát, majd beleteszem a szintén karikára vágott paprikát, paradicsomot és a csirkemellet.
Addig párolom, míg a hús kifehéredik, ekkor felöntöm sörrel, vagy maradék húslevessel.
Kb.10 percig főzöm fedő alatt, majd beleteszem a mustárt.
Hagyom, hogy a levét kicsit elfője, végül belekeverem a tejfölt, mellyel felforralom.

Kukoricás rizzsel tálalom.


Jó étvágyat hozzá!

Hahóti húspogácsa

Egy különleges húspogácsa receptet mutatunk be kedves olvasóinknak, amely főételnek is kiváló.

Hozzávalók: 60dk darált sertéshús,20dk főtt burgonya,1 fej vöröshagyma,1 tojás, só,2 kiskanál őrölt bors,10 szelet füstölt bacon,3ekanál olaj.

A burgonyát megfőzzük, burgonyanyomón áttörjük, a vöröshagymát lereszeljük,1 evőkanál olajon üvegesre dinszteljük.  A húst összegyúrjuk a krumplival, a hagymával, a nyers tojással, a sóval, és a borssal. 10db gombócot készítünk, majd bacon szalonnába göngyöljük. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, belerakjuk a húsgombócokat. 210 fokon kb. 45 percig sütjük. Körettel vagy friss salátával is tálalhatjuk.

Nyári zamatos tökleves

Ez a finom nyári tökleves, amely még nagyon egészséges is, hidegen és melegen egyaránt tálalható és akár egy nyári kerti partira is felszolgálható!

Hozzávalók: 1 közepes főzőtök,1 fej vöröshagyma,2 evőkanál olívaolaj, só,2 gerezd fokhagyma, csipet gyömbér, fél kiskanál kurkuma,2 szál koriander, petrezselyem,5dl húsleves, lehet leveskockából is,1dl tejszín.


A tök húsát kockára vágjuk, a finomra vágott hagymát olajon megfuttatjuk, majd a tökkockákat rádobjuk, megsózzuk, zúzott fokhagymával, reszelt gyömbérrel, kurkumával, finomra aprított korianderrel fűszerezzük, a levessel felengedjük, és puhára pároljuk. Végül turmixszoljuk, és a tejszínnel selymesítjük, petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

Ha szeretne még több receptet olvasni kattintson a Receptbarlangra ahol számtalan finomság vár önre!


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!