péntek, 20 április 2018

Büdöske, vagy bársonyvirág? Az eredmény egy szép és kedves virág!

Bársonyvirág

Hívhatjuk büdöskének, vagy szebb nevén bársonyvirágnak, az eredmény ugyanaz egy szép és kedves virág a kertben, amely egész nyáron át kitartóan virágzik.

Sokan simán csak büdöskének hívják, jellegzetes illata miatt, pedig ennek a növénynek a hivatalos neve a bársonyvirág, mivel szirmai kissé bársonyosak, de igaz hogy jellegzetes illatát sokan kedvelik, sokan viszont egyenesen utálják.

A bársonyvirág latin neve: Tagetes, és a fészkesek családjába tartozik. Egynyári dísznövény, így évről évre újra kell telepíteni a kertbe, viszont virágai május végétől egészen az első fagyokig kitartanak.

Büdöske

A bársonyvirág fajtái

Ma már igen széles a fajta választék a bársonyvirágból, sőt a kertészek próbálják a büdöske jellegzetes illatát is kiiktatni, és inkább illatmentes fajtákat hoznak létre. Színei leggyakrabban sárga, narancssárga, vörösesbarna, de ma már a fehér szín sem ritka.

A sok fajta között mégis csak három csoportot érdemes megismerni:

Tagetes erecta, ebből a magas növésű fajta, 60-100 cm, félmagas 30-50 cm magas és az alacsony növésű, amely 20 cm. Virágzata telt vagy pompon szerű és kb. 10-13 cm átmérőjű.

Tagetes patula amely 30-50 cm magas, a középmagas fajták gyakran telt virágúak, és a virágok is két színben pompáznak, sárga piros, vagy sárga narancssárga kombinációban.

Tagetes tenuifolia egy alacsony mindössze 20-30 cm magas növekedésű fajta, sok apró egy vagy kétszínű virággal. Az utóbbi években-közparkokban látni ezt a fajtát kiültetve.

Bársonyvirág szaporítása magról

Ha kevés pénzből szeretnénk sok bársonyvirágot nevelni, a magvetés a legjobb megoldás. A magokat szórjuk el ültető tálcára, vagy kis cserepekbe, februártól március végéig egy 18-20 C fokos helyiségbe, majd a kikelt két-három leveles palántákat ültessük át kis cserepekbe.

Májustól a magokat már közvetlenül az ágyásokba is szórhatjuk.

Ősszel érdemes pár virágot hagyni teljesen elnyílni, így könnyen kiszedhetők a magok a toktermésből, amelyekből a következő tavaszon új növények nevelhetők.

Bársonyvirág

A bársonyvirág ültetése és gondozása

Ha nem szeretnénk a magvetéssel foglalkozni tavasszal, kora nyáron kifejlett palántákat is vásárolhatunk a kertészetekben. A töveket 15-20 cm távolságra ültessük egymástól.

Fajtától függően a bársonyvirágot ültethetjük virágágyásokba, de lehet belőle szegélynövény, a törpe fajtákat pedig balkonládába vagy cserepekbe is ültethetjük, erkélyre, teraszra.

A bársonyvirág kedveli a napos helyeket, de félárnyékban is megél, bár itt csökken a virágzás intenzitása. Ha az elnyílt virágokat rendszeresen leszedjük, egész nyáron át kitart a virágzás, az első fagyokig.

Nyáron kevés vízzel is beéri, de érdemes hetente egyszer alaposan megöntözni, mert a hosszú ideig tartó szárasság a virágzás elmaradását is okozhatja.

A büdöske kellemetlen illatával távol tartja a kártevőket, talajfelszín alatt és felett egyaránt, ezért a biokertészek is gyakran ültetik a zöldség ágyások közé, mivel a gyökereivel távol tartja a káros nematódokat is.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Át tudom érezni azoknak a gondját,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Elkészült életem első saját földkeveréke

Kertészanyu: Elkészült életem első saját földkeveréke

Kertészanyu: Elkészült életem első saját földkeveréke

Tavaly a növények nem fejlődtek...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

A macskamenta, mint a neve is...

Tovább a cikkhez

Ültessünk kockás liliomot kertünkbe

Nem hiába kapta ezt a furcsa nevet ez a szép növény, hiszen kockás mintájával kertünk különleges éke lesz.

Bővebben...:

Romantikus kertek lakója a koronás szellőrózsa

Tavasz egyik legszebb és egyben legromantikusabb virága a koronás szellőrózsa, amely mint egy tavaszi ékszer nyílik kertünkben.

Bővebben...:

Újra itt a tavaszi kankalin a primula!

A tavasz egyik kedvelt cserepes virága a kankalin vagy latin nevén a primula, amelyek számtalan színben pompáznak már februártól a virágboltokban és kertészetekben!

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a Chilei óriáslapu

A Chilei óriáslapu (Gunnera tinctoria) első ránézésre a rebarbarára hasonlít, így nem csoda hogy gyakran óriás rebarbarának is hívják.

Bővebben...:

Így gondozzuk az évelő növényeket kertünkben!

Sokan úgy gondolják, hogy az évelő növényekkel nincs annyi gond, mint pl. az egynyári dísznövényekkel. Pedig az évelőknek is vannak speciális igényeik, hiszen van, amelyik a napos, míg mások csak a félárnyékos helyet viselik el.

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

A muskátli öntözése

A muskátli öntözése nagyon fontos, ha szép erős virágzó muskátlikat szeretnénk nyáron a teraszon látni. Megmutatjuk, mire érdemes odafigyelni a muskátli öntözése során, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Bővebben...:

Dél Afrikai futó muskátli

Nincs szebb látvány, mint amikor egy erkély korlátján omlik le a futó muskátli tele gyönyörű színes virágokkal. Ismerjük meg ezt a Dél-afrikai növényt!

Bővebben...:

Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?

A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Így ültessünk muskátlit!

Tavasszal egyre több nagyáruházban, kertészetben kínálják a muskátlik különböző fajtáit, és színeit. De amikor megvásároljuk a palántákat, vagy a virágzó muskátlikat, érdemes átültetni. De nem mindegy hogyan és mibe ültetünk.

Bővebben...:

Muskátli metszése ősszel és tavasszal

Szinte minden kertbarát kutatja a szép muskátli titkát! Ha azt szeretnénk, hogy nyáron egy gyönyörű szép virágzó muskátli díszítse erkélyünket és kertünknek, fontos az állandó metszés és tisztogatás.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: