kedd, 21 november 2017

Kertészanyu:Így etessük a madarakat télen

Novemberben a nappalok már egyre hidegebbek, és az éjszakai fagyok is egyre gyakoribbak. Ideje kihelyezni a madáretetőket, és megtölteni őket apró kis finomságokkal, a hazánkban áttelelő madaraknak.

 

Én már évek óta rendszeresen etetem a madarakat, így már november elején megtöltöttem a kertet minden földi jóval, és szép lassan jönnek is a madarak.

Madáretetés télen:

A madáretetést november elejétől érdemes elkezdeni, amikor az első fagyok beköszönnek, és egészen március végéig, vagy április elejéig érdemes folytatni, amíg a hideg idő tart. Fontos, hogy ha egyszer úgy döntünk, hogy szeretnénk a madarakat etetni, azt évről évre vállaljuk. Ezek az alig pár dekagramm súlyú madarak évről évre vissza fognak hozzánk járni télen az élelemért, így ha váratlanul abba hagyjuk az etetésüket, könnyen a halálukat is okozhatjuk.

A madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik éppen arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

Tavasszal a költési időszakra már érdemes befejezni a etetést, mivel a fiókáknak nem szabad magokat adni.

Madáretető készítése házilag:

Madáretetőt bármiből tudunk készíteni, legyen az egy üres pet palack, egy üres és kimosott tejes doboz, de szebbnél szebb fa etetőket is vásárolhatunk. Nekem jelenleg három fa madáretetőm, két műanyag etetőm van kint, a teraszon pedig az üresen maradt balkonládákban műanyag tálcákon vannak kitéve az eleségek, és több cinkegombóc is várja őket. Érdemes megfigyelni a madáretetők forgalmát, leginkább reggel és délután nagy a sürgés-forgás, némelyik madárhoz órát lehetne igazítani, máskor a napsütés hatására jönnek többen.

Mivel a különböző madarak mást és mást esznek, így megpróbálok változatos eleséget kínálni számukra, különböző magasságban elhelyezni az etetőket, pl. a galambok és a feketerigók a földről esznek szívesen, így nekik odaszórom ki az eleséget.

Naponta visszatérő vendégeim a cinkék, két gyönyörű szajkó, vörösbegy, vadgalamb, fakopáncs, rigó, szarka.

Kedvenc eledelük a fekete napraforgó, a búza, a cinkegolyó, és az alma, a szajkók pedig a mogyorót és a diót kedvelik. A cinkegolyót magam készítem el számukra, ehhez a hentesnél ajándékba kapott hájat felvágom, jó alaposan kiolvasztom a zsírját, majd ebbe keverem bele a madáreleséget, a napraforgót, apróra vágott almát, kukoricadarát, zabpelyhet, lisztet, sőt a faggyú visszamaradt szalonna részeit is apróra vágva.

Amikor a zsír már kihűlt összegyúrom az egészet és gombócokat formálok belőle. Drogériában kapható hálós fürdőpamacsokat szoktam szét szedni és ebbe a hálóba töltött bele a golyókat, így könnyen fel tudom akasztani őket, és a madarak is meg tudnak kapaszkodni a hálóba.

Ha esetleg kevés a zsiradék és nem áll össze a keverék, akkor érdemes az egészet egy műanyag tálcára szórni, így is megeszik a madarak.

Télen amikor a hőmérséklet már tartósan 0 fok alatt van nappal is, a cinkegolyók a benne levő faggyú miatt olyan keményre fagynak, hogy a madarak nem tudják csipegetni. Ekkor veszek a boltban állati zsírt, pár száz forintért és ebből készítek nekik ugyanígy eleséget, egy kis vaj hozzáadásával, mivel ez télen sem fagy keményre, könnyebben tudják elfogyasztani, és a téli zsiradék  bevitelük is meglesz.

Épp ezért a cinkegolyóból nem szoktam túl nagy mennyiséget vásárolni vagy készíteni ősszel, mert ha beköszönt az igazi tél ezeket már nem tudják megenni. Természetesen nem kell nagy összegeket elkölteni a madarak etetésére, de ha havonta 1 kg magot vásárolunk nekik 300Ft-ért, és ezt kiszórjuk számukra egy műanyag palackban, már sokat tettünk értük, almát pedig már 150 Ft-ért is lehet vásárolni, amely télen a folyadékot pótolja számukra.

Remek látvány télen megfigyelni az etetőket, amint a madarak napról napra visszatérnek, és csipegetnek.

Mit érdemes kitenni az etetőkbe?

Fekete és csíkos napraforgót, kölest, vegyes madáreleséget (piacon érdemes megvenni 200-300 Ft /kg, a boltokban ennél sokkal drágábbak) len, kender, köles, cirok, muhar, repce, búza. Faggyú, háj, sótlan vaj, zsír, sótlan szalonna. Alma, dió, sótlan natúr mogyoró, főtt tészta, főtt zöldség, reszelt sárgarépa.

 Fontos hogy ne adjunk nekik kenyeret, kenyérmorzsát, vagy péksüteményt, mert ezek hamar bélgyulladást okoznak, és akár a madár halálát is okozhatják.
A madáretetés célja, hogy a télen nálunk maradt madarakat táplálékhoz juttassuk, de igazán nagy öröm őket megfigyelni a téli hóesésben.
Jó madárlest kíván: Kertészanyu
 

Kövess minket a Facebookon is, ahol több mint 110.000 hobbikertész követ minket naponta! >>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Minden, amit tavasszal tudni kell!

Kitavaszodott, fogjunk hozzá a metszéshez és az ültetéshez!  Az éjszakai mínuszok megszűnése után az első fontos szezonális kertészeti munka Bővebben...:

Kertészkedjünk együtt gyermekeinkkel!

Az óvodások szívesebben fognak zöldséget-gyümölcsöt enni, ha foglalkozások, és közös kertészkedés során szerettetik meg velük.

Bővebben...:

Kertészkedésre fel, zöldben lenni jó! - Hogy a mindennapok ne legyenek hétköznapiak

A megszokott városi mindennapokban egyre inkább elveszítjük azt az elementáris erőt kínáló, természetközeli kapcsolatot, amit főként vidéken a kerttulajdonosok többsége valamint a hobbi kertészek tapasztalnak meg minden alkalommal, mikor szabadidejüket kint, saját kis színpompás birodalmukban, „smaragdzöldövezetükben” töltik a friss levegőn.

Bővebben...:

Egy különleges csokoládé illatú növény!

Egy újabb szenzációs növény, amely GOMBÓC ARTÚR kedvence lehetne, ez a csokoládé virág, amelynek virága valódi kellemes csokoládé illatot áraszt.

Bővebben...:

Ültessünk árnyliliomot kertünkbe!

Ahogy a neve is mutatja az árnyékos kertek királynője az árnyliliom (hosta), amely gyönyörű virágával és tarka leveleivel díszíti kertünket.

Bővebben...:

Ültessünk a kertbe lágyszőrű palástfű növényt!

A palástfű, mint gyógynövény sok nőnek ismerősen cseng, hiszen számtalan női betegségre ajánlják a teáját fogyasztani.

Bővebben...:

Eljött a burgonya betakarítás ideje! Videóval!

A tavasszal és nyáron szorgoskodó kertész most nyeri el munkája jutalmát, hiszen be lehet takarítani a zöldségeket, gyümölcsöket többek között a burgonyát is!

Bővebben...:

Gyümölcsfák ültetése ősszel!

Ha szeretnénk kertünkbe egy új gyümölcsfát telepíteni, az őszi időszak az ideális erre. A tavaszi ültetéssel szemben az ősszel telepített gyümölcsfák gyökerei sokkal gyorsabban megerednek.

Bővebben...:

A citromfa szaporítása

Amikor megvásárolunk egy citromfát, és haza visszük, szépen gondozzuk, azt várnánk, hogy szép nagy citromok teremjenek   rajta. De sokszor még csak nem is virágzik a citromfánk. Mi lehet az oka? Bővebben...:

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: