hétfő, 23 október 2017

Így lesz igazán szép a szobafenyő

Szobafenyő

Vannak olyan szobanövények ,amelyek télen nem érzik jól magukat a fűtött meleg lakásban, ilyen pl. a szobafenyő is. Ha ön sem érti miért nem szép a szobafenyő otthonában, megmutatjuk, hogyan kell gondoznia ezt a gyönyörű növényt.

A szobafenyő az araucaria félék családjába tartozik, eredeti őshazája Norfolk sziget, és Új Guinea,ahol magassága elérheti akár az 50  métert is.

A szobafenyő egy nemesítés során került be otthonainkba, de soha nem vált belőle igazi szobanövény, mivel a téli fűtött meleg lakásokban nem érzi igazán jól magát.

Szobafenyő gondozása:

A szobafenyő akkor lesz igazán szép otthonunkban, ha nyár elején kitudjuk tenni a szabadba egy árnyékos helyre, télen pedig 10-15 fokos világos de hűvös helyre tegyük.

Szobafenyő öntözése, locsolása:

A szobafenyőt tavasztól a nyár végéig locsoljuk rendszeresen, majd ősszel csökkentsük le a locsolás mennyiségét, télen csak akkor öntözzük ha a földje már kissé kiszáradt, kb. két hetente egyszer. Nyáron a locsolást igazítsuk a hőmérséklethez, a nagy melegben öntözzük bővebben a földjét. Az öntöző vízhez két hetente egyszer adjunk egy kevés tápoldatot is, de nyár végén már nem szükséges tápoldatozni.

Szobafenyő

Szobafenyő átültetése

Ha kis méretű szobafenyőt vásárolunk otthonunkba , érdemes évente egy nagyobb cserépbe átültetni, és mivel a szobafenyő szereti a savanyú virágföldet, érdemes ilyen előre bekevert speciális virágföldet vásárolni az ültetéshez, vagy ha ez nincs egy kis tőzeget kell keverni a virágföldhöz. A nagy méretű szobafenyőnél elég ha évente a felső talajréteget lecseréljük.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így lesz egy roncs autóból szuper kerti virágtartó!

Ha valami extrém igen feltűnő virágtartót keresünk kertünkbe, látogassunk el egy roncs telepre, és vásároljunk meg egy kiszuperált öreg bogárhátút, majd fessük le és alakítsuk át kerti virágtartóvá.

Bővebben...:

Tervezzük meg a 2012-es kertünket.

Bár a tél még javában tombol januárban, már elkezdhetjük megtervezni az idei kertet, mit hová szeretnénk ültetni.

Bővebben...:

Így ültessünk gyümölcsfát!

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk is megtanulja értékelni a természetet, és érték követő magatartásra szeretnénk nevelni, a gyümölcsfaültetés a leginkább neki való feladat.

Bővebben...:

Simogatásra vágyik a Peszterce kertünkben!

A peszterce ( ballota pseudodictamnus) egy igen tetszetős, szürkészöldes levelekkel rendelkező növény, amely mellett nem lehet úgy elmenni, hogy az ember meg ne simogatná a molyhos kis leveleket.

Bővebben...:

Napos kertbe is ültethetjük a kékszakállt!

A kékszakáll (Caryopteris) egy évelő cserje, amely a vasfű félék családjába tartozik. Gyönyörű liláskék virágai, júliustól egészen a nyár végéig nyílnak, és remek kontrasztot alkotnak a szürkészöld levelekkel.

Bővebben...:

Fukszia a balkonok és erkélyek kedvenc növénye!

Az árnyékos kissé hűvös erkélyek, és otthonok kedvelt növénye a cserepes fukszia, amelynek a gondozása még a kezdő kertészek számára sem okoz gondot.

Bővebben...:

Gyümölcsfák ültetése ősszel!

Ha szeretnénk kertünkbe egy új gyümölcsfát telepíteni, az őszi időszak az ideális erre. A tavaszi ültetéssel szemben az ősszel telepített gyümölcsfák gyökerei sokkal gyorsabban megerednek.

Bővebben...:

Termesszünk madársalátát a kertben és az erkélyen!

A madársaláta (Valerianella locusta)a téli hónapok egyik fő vitaminforrása is lehet, hiszen igen magas az A,C és B vitamin tartalma valamint az ásványi anyagok széles skálája is megtalálható benne.

Bővebben...:

A málna ültetése és termesztése

A málna már a középkorban is a kertészek egyik kedvenc gyümölcsfajtája volt, amelynek termése nem csak finom és ízletes, de gyógyhatással is rendelkezik.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: