szombat, 21 október 2017

Így juthatunk ingyen sok rozmaringhoz

Ha van a kertünkben egy szép erős rozmaring bokor, de szeretnénk jövőre még többet ültetni belőle a kertünkbe, most van itt az ideje a szaporításnak.Dugványozással szinte ingyen fillérekből juthatunk új növényekhez, így jövőre már sok szép rozmaring bokor díszíti kertünket!

Rozmaring szaporítása dugványozással:

Vágjunk le a bokorról több kb. 10 cm.-es hajtásokat, amelyeknek az alja már kissé fás. Az alsó leveleket szedjük le, majd a kis dugványokat szúrjuk be egy hajtató földdel megtöltött cserépbe, vagy tálcába. Ha azt szeretnénk, hogy a siker garantált legyen, vásároljunk gyökereztető port, és ültetés előtt ebbe mártsuk bele a dugványokat. Végül egy permetező flakonnal vagy kis lyukú öntözőkannával nedvesítsük be a földet, és a párás levegő biztosítása érdekében, húzzunk műanyag zacskót a cserepekre. Fontos, a zacskót időnként távolítsuk el, vagyis szellőztessünk, mert a túl párás levegőtől a dugványok berothadnak.

A sikeres szaporítás első jele, amikor új friss hajtások jelennek meg a dugványokon. Ezután a növényeket ültessük szét külön cserépbe, és még egy vagy két évig itt neveljük tovább, csak a két éves növényeket érdemes kiültetni a szabadba. A rozmaringot napos helyre érdemes ültetni, mert magas illóolaj tartalma a napfény hatására alakul ki. A rozmaringot ültethetjük cserépbe, vagy fűszernövény ágyásba, és kerüljük a túl locsolást.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

 

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Sakktábla alakú fűszerkertet építünk

Milyen szívesen élnénk át azt a pillanatot, amikor sütés közben egy kis rozmaringra lenne szükségünk, és csak kiszaladnánk a fűszerkertünkbe... Bővebben...:

Hogyan űzzük el sikeresen a vakondokat kertünkből?

Nincs is bosszantóbb, mint a frissen nyírt gyepen éktelenkedő vakondtúrás, amely nem csak esztétikailag rontja a látványt, de tönkre is teszi a pázsitot. Íme, néhány hasznos tipp hogyan űzzük el kertünkből a vakondokat.

Bővebben...:

Íme, a megoldás, ha kertünkben rossz a talaj!

Vásároltunk egy szép házat, ám csak később derül ki hogy kertünkben a talaj csupa sitt és törmelék. mit lehet ilyenkor tenni, le kell mondani álmaink kertjéről?

Bővebben...:

A mocsári mályva akár másfél méter magasra is megnőhet

A mocsári mályva a hibiszkuszok családjába tartozó kerti dísznövény, amely hatalmas virágaival feltűnő szépség lehet kertünkben. Sokan, ha meghallják a hibiszkusz nevét, egy szobanövényre gondolnak. Pedig a hibiszkusz családjába számtalan növény tartozik, van köztük egynyári, és van évelő is, mint pl. a mocsári mályva (Hibiscus moscheutos), vagy más néven óriás hibiszkusz.

Bővebben...:

Így teleltessük az írisz hagymákat

Az íriszek a hazai kiskertekben előkelő helyet foglalnak el, és az utóbbi években egyre több nemesített változat közül válogathatunk a kertészetek polcain.

Bővebben...:

A bőrlevél árnyékos kert részben is szépen fejlődik

A bőrlevél (Bergenia) közismert és kedvelt évelő dísznövény, amelyet igénytelenségének és gyönyörű virágainak köszönhet.

Bővebben...:

A málna ültetése és termesztése

A málna már a középkorban is a kertészek egyik kedvenc gyümölcsfajtája volt, amelynek termése nem csak finom és ízletes, de gyógyhatással is rendelkezik.

Bővebben...:

Így védjük meg növényeinket a kártevőktől! Védőhálók és feromoncsapdák

A kertész egyik legfontosabb feladata hogy megvédje a haszon és dísznövényeit a kártevőktől és betegségektől. 

Bővebben...:

Az édeskömény termesztése

Az édeskömény (Foeniculum vulgare) az ernyősviráguak családjába tartozó növény, amelynek az érdekessége a levélnyelekből álló föld feletti megvastagodott gumó.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: