hétfő, 23 október 2017

Sziklakertbe is ültethető a Közönséges édesgyökerű páfrány

A közönséges édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare) a páfrányok családjába tartozik, ám mégsem a megszokott trópusi vagy az erdőben növekvő aljnövényre kell gondolni, hiszen ez a páfrány a homokdűnéken érzi igazán jól magát.

Ez a páfrány megtalálható Németországban, de akár a tengerpartokon is, ahol egy árnyékos hűvös dűnét talál magának.

A tengeri levegő magas páratartalma miatt kedveli a tengeri klímát, itt a fák tövében él meg, és a magas páratartalom miatt nem szárad ki a növény. A legtöbb páfránynak osztottak a levelei, ám az édesgyökerű páfránynak, egyszerűen osztottak.

Nyáron a növényen, egy dupla soros spóratok jelenik meg, a levél alján, amely a tél folyamán barnára színeződik. Ez a gyönyörű szép páfrány, amely mindössze 30-40 cm magasra nő meg, és levelei sötétzöldek, bőrszerűek, remekül mutat a sziklakertben is, de ültethető árnyékos területre, vagy a fák tövébe.


Falrepedésekbe is telepíthető, de talajtakarónak is felhasználható. A téli fagyok ellen úgy védhetjük meg a növényt, ha több dús lombozatú növénnyel ültetjük körbe, így évelő növényként tudjuk gondozni.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Allergén növények, amelyek kertünkben élnek!

Az allergiás tünetek javulásáért sokat tehetünk, ha közvetlen környezetünkben csökkentjük az allergének mennyiségét. Ennek első lépése lehet, ha jól választjuk meg kerti és szobanövényeinket,hiszen ezek között is ott vannak az allergén növények!.

Bővebben...:

Gazdasági válság kertünkben!

Sajnos a gazdasági válság elért minket is, így tavasszal kertünket is. Bemutatunk, néhány tippet mivel lehet spórolni, hogy a tavaszi kert ne okozzon még nagyobb pénzügyi válságot. Bővebben...:

Kertészkedésre fel, zöldben lenni jó! - Hogy a mindennapok ne legyenek hétköznapiak

A megszokott városi mindennapokban egyre inkább elveszítjük azt az elementáris erőt kínáló, természetközeli kapcsolatot, amit főként vidéken a kerttulajdonosok többsége valamint a hobbi kertészek tapasztalnak meg minden alkalommal, mikor szabadidejüket kint, saját kis színpompás birodalmukban, „smaragdzöldövezetükben” töltik a friss levegőn.

Bővebben...:

A leander tavaszi ápolása

Bár kicsit lassan, de beköszöntött a tavasz így a leanderek is gyorsabban ébredtek fel téli álmukból. Ahhoz hogy szép dús virágzó növényt kapjunk egész nyáron most érdemes oda figyelni a gondozásra.

Bővebben...:

A mocsári mályva akár másfél méter magasra is megnőhet

A mocsári mályva a hibiszkuszok családjába tartozó kerti dísznövény, amely hatalmas virágaival feltűnő szépség lehet kertünkben. Sokan, ha meghallják a hibiszkusz nevét, egy szobanövényre gondolnak. Pedig a hibiszkusz családjába számtalan növény tartozik, van köztük egynyári, és van évelő is, mint pl. a mocsári mályva (Hibiscus moscheutos), vagy más néven óriás hibiszkusz.

Bővebben...:

Egész nyáron át virágzik a medveköröm kertünkben!

Ez a gyönyörű lágyszárú évelő növény dúsan virágzik és díszeleg kertünkben áprilistól egészen októberig.

Bővebben...:

Milyen zöldséget érdemes ősszel ültetni?

Azok a zöldségek, amelyek áttelelnek tavasszal finom és zsenge hajtásokat hoznak. De vajon, mit ültethetünk ősszel a kertbe?

Bővebben...:

Bátran vágjunk bele a konyhakertbe!

Sokan hivatkoznak arra, hogy semmit nem tudnak termelni, hiszen nincs is konyhakertjük. Ez így nem egészen igaz, hisz sok olyan növény van, ami akár egy erkélyládában, vagy virágcserépben is megtermelhető. Bővebben...:

Dobjuk fel a konyhakertet articsókával!

Ha valami új izgalmas és finom növényt keres a konyhakertbe, próbálja ki az articsókát. Az articsóka( Cynara cardunculus) nem csak finom és egészséges zöldségnövény, de egyben egy igen gyönyörű dísznövény is.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: