hétfő, 23 október 2017

Rovarfogó kapotnyak a kertünkben!

Bár a kapotnyak neve igen érdekes maga a növény egy gyönyörű évelő dísznövény, amely mint rovarfogó is hatásos kertünkben!

 

Az arum nemzetség több mint 20 főleg tavasszal virágzó növényt foglal magában. Eredeti élőhelye Dél és Közép Európa, de Afrikában is őshonos.

A kapotnyak (Asarum)nevével ellentétben egy szép dekoratív növény, amely különleges szív alakú leveleivel díszít. Virágzata egy torzsa virág, egy burok levél vesz körbe, amelyek már kora tavasszal nyílnak sárgás barnás rajzolattal és egy édeskés illattal. A virágok édeskés illata, mint egy rovarfogó funkcionál, hiszen az édeskés illat és a szín vonza a rovarokat.


A virágzás után megjelenek a narancssárga bogyók, amelyek viszont erősen mérgezőek.


A kapotnyak virágot kertünkbe gumókról lehet szaporítani, az ültetés ideje nyár vége ősz eleje. Ássunk, egy 15 cm mély gödröt majd ültessük el a gumókat, de akár cserépbe vagy balkonládába is ültethetjük.


Ültetéshez laza jó vízáteresztő képességű humuszos talajt válasszunk, és a kert félárnyékos részre ültessük a növényt, mert ekkor lesznek a levelek szép színesek.

A növény minden része mérgező, így gyakran bőrviszketést okoz.

Facebook témánk a héten: Beszélgessünk! Neked melyik a kedvenc őszi virágod? Mit ültetsz ősszel a balkonládákba, cserepekbe? >>>>>>>>

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Kertészanyu: Könyvajánló madár és kertbarátok számára

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani...

Tovább a cikkhez
Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Húsgombócok finom fűszeres paradicsomszószban

Sajnos a jó időnek búcsút mondhatunk,...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Komposztáljunk saját magunk!

A kerti talaj javításához az egyik legjobb alapanyag a komposzt, amely tápanyaggal és ásványi sóval gazdagítja a talajt a növények számára kertünkben.

Bővebben...:

Gyereksarok: Ültess citrom magot cserépbe!

Sok olyan növény kapható a piacon és a boltokban, amivel te is könnyedén tudsz kertészkedni, és saját növényt nevelni otthon, vagy a kertben. Az egyik ilyen növénycsoport a citrusfélék.

Bővebben...:

Szaporítás hajtásdugványról

Szükség lenne új növényre a kertbe? Szaporítsa saját növényeit hajtásdugvánnyal! Hozza létre kerti faiskoláját egyszerűen. Nagyon sok pénzt spórolhatunk és új növényeket is beszerezhetünk kertünkbe!

Bővebben...:

Hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása

A hortenzia Nagymamáink vidéki kertjéből sejlik fel emlékeinkben, pedig ez a fantasztikus évevő dísznövény Japánból származik. a hortenzia gondozása nagyon egyszerű, ezért érdemes kertünkbe ültetni ezt a fantasztikus szép virágot!

Bővebben...:

Minirózsa gondozása kint és bent!

A mini rózsa egyre ismertebb és kedveltebb dísznövény lesz a hazai kertekben. Sokan már színek szerint gyűjtik és ültetik ezt, kedves dísznövényt.

Bővebben...:

A japánbambusz teraszra is ültethető!

A nagyobb erkélyre és teraszra dézsába is ültethető növény a bambusz (Pseudosasa japonica) amely 1850-ben bukkant fel Európában!

Bővebben...:

Hogyan készítsünk bort gyümölcsből

Túl sok a termés a meggyfán, vagy a szilvafán? Semmi gond készítsünk gyümölcsbort belőle. A kiskertben sokszor előfordul, hogy a sok gyümölcstermést már nem tudja a család elfogyasztani és ilyenkor a lehullott gyümölcs kárba megy. Bővebben...:

4 hagyma amely nem hiányozhat a konyhakertből!

A hagyma a magyar konyha egyik alapélelmiszere, hiszen számtalan ételbe teszünk vöröshagymát, fokhagymát vagy póréhagymát. Mivel a hagyma ára is évről évre emelkedik, érdemes elkezdeni saját konyhakertünkben termeszteni, ezt a remek zöldséget.

Bővebben...:

A gránátalma dézsába is ültethető!

A gránátalma(Punica granatum) ősrégi haszonnövény, amelyet sok kultúrában gyógynövényként tartanak számon. De kertbe ültetve is nagyon szép szoliter dísznövény.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Levendula

10 tipp a levendula felhasználására

levendula felhasználása

Akinek van a kertjében illatos levendula virág, gyakran teszi fel a kérdést, mire is tudnám felhasználni az illóolajban gazdag virágokat? A levendula köztudottan külsőleg-belsőleg nyugtató hatású gyógynövény, de mi mindenre lehet használni az illatos virágot? Íme 10 tipp a levendula felhasználására!

Bővebben...:

Így készíts levendulás limonádét percek alatt

Hozzávalók: 4 csésze víz, 3/4 csésze cukor, 4 szál levendula, 1 1/2 csésze citromlé. Elkészítés : 3 csésze vizet a cukorral jól elkeverjük, majd felforraljuk.

Bővebben...:

Így vegyük fel a harcot a csigák ellen

Nincs is annál bosszantóbb, amikor reggel kimegyünk a kertbe, és azt látjuk hogy növényeinket megrágták a csigák. Legyen szó dáliáról, árnylevélről, vagy egy szép évelő növényről, a csigák semmit sem kímélnek.

Bővebben...:

3 egynyári dísznövény, amelyek árnyékban is szépen fejlődnek

Számtalan erkély, vagy balkon van, ahová sajnos mindössze 4-5 órát süt be a nap, így ide olyan növényeket érdemes ültetni, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek. Bemutatunk 3 könnyen gondozható egynyári dísznövényt, amelyek félárnyékban is szépen fejlődnek.

Bővebben...:

Ezért imádom a zamiopálmát

Zamiopálma

Az egyik kedvenc szobanövényem a zamiopálma, amely az egyik leglátványosabb szobanövények közé tartozik, érdemes belőle akár több cseréppel is tartani otthon. Megmutatom, hogyan ápold és gondozd ezt a különleges szobanövényt.

Bővebben...: