hétfő, 23 április 2018

Romantikus kertek lakója a koronás szellőrózsa

Tavasz egyik legszebb és egyben legromantikusabb virága a koronás szellőrózsa, amely mint egy tavaszi ékszer nyílik kertünkben.

 

Latin neve anemone coronaria és a ranunculaceae családba tartozó évelő dísznövény.

Eredeti hazája a földközi tenger meleg párás vidéke, de ma már itthon is egyre többen ültetik a kertbe ezt a szép növényt. A virágok átmérője elérheti akár a 8-10 cm.-t is, és színviláguk lenyűgöző, hiszen a piros, fehér, rózsaszín vagy épp liláskék árnyalataiban pompázik. Levelei leginkább a petrezselyemre hasonlítanak, de azért nem lehet őket összekeverni.


Kertünkbe gumóról lehet telepíteni, az ültetés ideje ősz eleje vagy közepe. A gumókat kb. 5 cm mélyen ássuk el a talajba, majd télre takarjuk be falevelekkel, nehogy kifagyjanak. Ültetés előtt áztassuk be langyos vízbe 24 órán keresztül, majd az ültetés után már nem kell locsolni.

Már tavasszal kihajtanak az első kis levelek, és májustól július végéig nyílnak a gyönyörű kecses virágok.


A koronás szellőrózsa kedveli napos vagy a félárnyékos kerteket, de ültethetjük nagyobb cserépbe vagy kerámia tálba, pl. erkélyre, teraszra.


Mivel a virágok akár 15-20 magasra is megnőnek, vágott virágnak is alkalmas. Sziklakertbe vagy évelő ágyásban is nagyon szépen mutat akár vegyes színben, akár ha egy színt kombinálunk más virágokkal.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>

Kertészanyu: Ezért imádom a fokföldi ibolyát!

Kertészanyu: Ezért imádom a fokföldi ibolyát!

Kertészanyu: Ezért imádom a fokföldi ibolyát!

Ennél hálásabb és szebb kedvesebb...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

A napokban egy bevásárló központban...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

Kertészanyu: Ilyen egyszerű salátát termeszteni!

  Salátát termeszteni a világon...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Kertészanyu: Tényleg létezik bébi répa! Itt a bizonyíték!

Nem rég olvastam egy cikket, amely...

Tovább a cikkhez

Így ültessük be fillérekből kertünket!

Ha éppen most költöztünk be új otthonunkba, amelyhez egy kertet is kaptunk, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy szeretnénk a kertet beültetni. Egy üres kertből egy gyönyörű virágzó oázist létre hozni nem egyszerű feladat, az első és talán legnehezebb feladatunk az ásás, talajforgatás, gyomlálás.

Bővebben...:

Így tervezzük meg tavasszal a virágoskertet!

Ha az idén szeretnénk egy szép virágoskertet létrehozni, most érdemes elkezdeni a tervezését, és a kellékek, illetve a növény állomány beszerzését.

Bővebben...:

Íme, a tavaszi hóvirágmező lenyűgöző szépsége! Gyönyörű fotókkal!

A tavasz első és talán legszebb virága a hóvirág, amely a még élettelen egyhangú erdő talaján, mint valami hófehér szőnyeg terül el.

Bővebben...:

Minirózsa gondozása kint és bent!

A mini rózsa egyre ismertebb és kedveltebb dísznövény lesz a hazai kertekben. Sokan már színek szerint gyűjtik és ültetik ezt, kedves dísznövényt.

Bővebben...:

Akár két méter magasra is megnőhet a kamcsatkai poloskavész

A kamcsatkai poloskavész (cimicifuga ramosa) a boglárkafélék családjába tartozó évelő dísznövény, amely Kamcsatka-félszigetéről származik.

Bővebben...:

Olaszország szépsége a leander!

Egy hazánkban is kedvelt mediterrán növény a leander. Igen változatos színvilágával, kertünk legszebb dísze lehet. Piros, sárga, rózsaszín, vagy fehér virágai tavasztól őszig nyílnak. Bővebben...:

Muskátli ébresztés!

Aki elég ügyes és tapasztalt, át tudta teleltetni a muskátlit. De itt a tavasz és ideje felébreszteni a téli álomból a kis muskátli lurkókat.

Bővebben...:

A muskátli szaporítása nem olyan nehéz!

Hazánkban a többi Európai országhoz hasonlóan a muskátli a legnagyobb, mennyiségben termesztett virágzó cserepes dísznövény.

Bővebben...:

Milyen muskátli tápoldatot használjunk tavasztól?

A muskátlinak a virágzáshoz és az ideális fejlődéséhez szüksége van a megfelelő tápanyag utánpótlásra, hiszen enélkül hamar elmúlik a varázs.

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

A muskátli öntözése

A muskátli öntözése nagyon fontos, ha szép erős virágzó muskátlikat szeretnénk nyáron a teraszon látni. Megmutatjuk, mire érdemes odafigyelni a muskátli öntözése során, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Bővebben...:

Tippek és ötletek olvasóinktól muskátli gondozásához!

A muskátli gondozásáról és ápolásáról minden hobbi kertésznek megvan a maga tippje, és ötlete. Megkérdeztük olvasóinkat, ők milyen gondozási tippet adnának a muskátli gondozásához.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: