péntek, 20 április 2018

Ébredeznek a muskátlik is a téli álomból

Aki elég ügyes és tapasztalt, át tudta teleltetni a muskátlit. De itt a tavasz és ideje felébreszteni a téli álomból a kis muskátli lurkókat.

Régen vidéken és kertes házakban, minden évben a tavalyi muskátlit ültették ki tavasszal, és még új növényeket is szaporítottak. Sajnos ma helyhiány vagy időhiány miatt egyre kevesebb helyen vállalkoznak erre. De akinek sikerült átteleltetni a növényeket, annak eljött az idő, hogy felébressze kedvenceit.

Szedjük elő a teleltető helyéről a muskátlikat, pincéből, padlásról, verandáról. Vizsgáljuk meg a növényeket, a sérült, sárga vagy elszáradt leveleket távolítsuk el. A gyökeret is érdemes átvizsgálni, ha találunk sérült részt, azt is vágjuk vissza, ha túl hosszú a gyökér érdemes kicsit megkurtítani.

Válasszuk ki a megfelelő cserepet vagy virágtartót, töltsük meg jó minőségű laza jó víz áteresztőképességű virágfölddel és ültessük el kissé még aluszékony muskátlikat.

Fontos hogy ne ültessük túl nagy cserépbe és túl kicsibe se, mert ha hirtelen nagy cserépbe vagy virágtartóba tesszük a növényt, akkor csak a gyökere fejlődik, maga a növény nem, ha pedig kicsibe, akkor nem fog szépen hajtani, és satnya felnyurgult hajtásokat kapunk. Ültetés után öntözzük be a földjét, de tápoldatot egy hónapig még ne adjunk neki, mert az kiégeti.


Az első hajtások még nem az igaziak, ezért ezeket vágjuk mindig vissza a felére, hogy legyen ideje a növények megerősödni. Ezt ismételjük meg az első időszakban legalább kétszer. A visszavágott hajtásokat ültessük el egy másik cserépbe, tegyük rá egy nejlont, így pár hét múlva egy újabb kis muskátli palántánk gazdagítja kertünk gyűjteményét. Az anyatő erősödik, és kaptunk egy újabb növényt, nem is olyan rossz.


Ha az időjárás még hideg odakint, érdemes a muskátlikat védett helyre vinni, mert egy fagyos éjszaka alatt az egész munkánk kárba vész, és kifagynak a muskátlik. Április közepén, végén, amikor kint már kellően melegek az éjszakák, tegyük a ki a szabadba a muskátlikat, és élvezzük egész nyáron át a színpompás virágözönt. Ne felejtsük el tápoldatozni májustól a növényeket.

Csatlakozz hozzánk a facebookon is! A varázslatos hobbykertek csoportban beszélgethetsz más kertbarátokkal, és megmutathatod legszebb növényeidet! >>>>>>

Így kerül a műanyag villa a balkonládába

Így kerül a műanyag villa a balkonládába

Így kerül a műanyag villa a balkonládába

Tavaly tavasszal, amikor az idő...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu:Jó reggelt zöld turmix a kertből

Kertészanyu:Jó reggelt zöld turmix a kertből

Kertészanyu:Jó reggelt zöld turmix a kertből

Nem vagyok szakember, de imádom...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

Kertészanyu:Macskamenta a cicák kábítója

A macskamenta, mint a neve is...

Tovább a cikkhez
Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

Kertészanyu: Hurrá, újra itt a kankalin!

A napokban egy bevásárló központban...

Tovább a cikkhez

Tavaszi talajjavítás

Ha kertünkben nem fejlődnek szépen a növények, nem hoznak elég virágot, akkor ott gond van a talaj minőségével. Nézzük hogyan is javíthatunk a kerti talaj minőségén.

Bővebben...:

A tulipán ültetése gondozása

A tulipán az egyik legkedveltebb tavaszi növényük, ám sokan nem tudják, mihez kezdjenek vele elvirágzás után.

Bővebben...:

Indul a kertészeti szezon, íme a legfontosabb kerti munkák!

Véget ért a jól megérdemelt pihenés a kertészek számára, indul a tavaszi kerti szezon, irány a kert, kezdődhet a munka, ébresszük fel a természetet! A hosszú hideg és zord tél után a kertbarátok már alig várják hogy gumicsizmát és kesztyűt húzzanak, végre ismét a kertészkedés örömének hódoljanak.

Bővebben...:

Égőszerelem virág ( Lychnis chalcedonica)

Az égőszerelem nevét tűzpiros virágairól kapta, hiszen olyan fantasztikusan szép piros árnyalatban pompáznak a virágok, mintha tűzben égnének.

Bővebben...:

A hortenzia gondozása és ültetése

Hortenzia gondozása és ültetése

Nagymamáink kertjében nélkülözhetetlen virág volt a hortenzia, de ma egyre ritkában fedezhető fel a kertekben. Pedig ez a növény hatalmas labdaszerű virágzatával, igazán szép látványt nyújt.Megmutatjuk, hogyan kell helyesen gondozni és ültetni a hortenziát kertünkben.

Bővebben...:

Nosztalgikus hangulatot áraszt a lángvirág!

A lángvirág (phlox) egy Észak-Amerikából származó évelő dísznövény, amely igazi nosztalgikus hangulatot áraszt, hiszen nagymamáink kertjében, gyerekkorunkban, sokszor találkozhattunk ezzel a kedves virággal. Bővebben...:

A muskátli ültetése és gondozása

Vajon mikor érdemes átültetni egy muskátlit, milyen földbe, és hogyan gondozzuk a növényt átültetés után. Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat cikkünkben! Bővebben...:

Így ültessünk muskátlit!

Tavasszal egyre több nagyáruházban, kertészetben kínálják a muskátlik különböző fajtáit, és színeit. De amikor megvásároljuk a palántákat, vagy a virágzó muskátlikat, érdemes átültetni. De nem mindegy hogyan és mibe ültetünk.

Bővebben...:

Dél Afrikai futó muskátli

Nincs szebb látvány, mint amikor egy erkély korlátján omlik le a futó muskátli tele gyönyörű színes virágokkal. Ismerjük meg ezt a Dél-afrikai növényt!

Bővebben...:

6 egyszerű lépés, hogy édenkertté varázsold a balkont!

Ismerje meg ön is hat lépésben, hogyan tudja  az erkélyt, balkont virágzó oázissá varázsolni. Megmutatjuk, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani az erkélyt, hogy az tényleg egy meghitt nyugodt kis oázis legyen, ahová kiülhetünk egy finom kávét elfogyasztani, dolgozni, könyvet olvasni, vagy barátokkal beszélgetni.

Bővebben...:

Tippek és ötletek olvasóinktól muskátli gondozásához!

A muskátli gondozásáról és ápolásáról minden hobbi kertésznek megvan a maga tippje, és ötlete. Megkérdeztük olvasóinkat, ők milyen gondozási tippet adnának a muskátli gondozásához.

Bővebben...:

Muskátli metszése ősszel és tavasszal

Szinte minden kertbarát kutatja a szép muskátli titkát! Ha azt szeretnénk, hogy nyáron egy gyönyörű szép virágzó muskátli díszítse erkélyünket és kertünknek, fontos az állandó metszés és tisztogatás.

Bővebben...:

Mutatok neked 10 árnyékkedvelő dísznövényt a kertbe és a teraszodra

Árnyékos kerti növények

Át tudom érezni azoknak a gondját, akiknek a kertjében vannak félárnyékos részek, és úgy gondolják, ide inkább nem is ültetnek semmit, úgy sem lesz szép. Mutatok neked 10 dísznövényt, amelyek még félárnyékban is szépen fejlődnek és virágoznak, akár a kertedben, akár a teraszodon.

Bővebben...:

Így lesz gyerekjáték a magvetés tavasszal

 

A kertészkedésben nem csak az a jó, hogy szép lesz a környezeted, és még mozogsz is közben, de remek családi program is válhat belőle. Megmutatom, hogy lehet a tavaszi magvetés egyben gyerekjáték is.

Bővebben...:

Segítség beteg az orchideám mit tegyek?

Orchidea gondozása

Sárgul, levél hullik a virág, száradnak a hajtások apró pöttyök és foltok jelennek meg vajon mi baja lehet az orchideámnak? Ismerje meg az orchidea betegségeit, tüneteit és kezelését.

Bővebben...:

11 tipp, hogy a tiéd legyen a környék legszebb orchideája!

Az orchideák a trópusok gyönyörű kincsei, színeik, formáik, illatuk mindenkit elbűvölnek. Az elmúlt században nemesítésüknek és laboratóriumokban történő szaporításuknak köszönhetően bárki számára elérhetővé vált ez a káprázatos növény. Ez eddig mind szép és jó, de, ugye te is jártál már úgy, hogy az ajándékba kapott orchidea soha többé nem bontott virágot, vagy, ami még rosszabb, néhány hónap múlva elpusztult. Pedig minden csak odafigyelés kérdése!

Bővebben...:

Az égszínkék szarkaláb kertünkben nyílik

szarkaláb

 Fenséges égszínkék színű évelő növény(Delphinium), amely szinte uralja kertünket. Ismerjük meg közelebbről ezt a nemes virágot.

Bővebben...:

Így lesz szép virágzó pünkösdi rózsád a kertben

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa évszázadok óta a kertek egyik kedvenc lakója, régen inkább a vidéki kertek jellegzetes növénye volt, ma már a modern kertekben is előszeretettel ültetik a kertbarátok, ezt a fantasztikusan szép növényt.

Bővebben...:

Pünkösdi rózsa gondozása

Pünkösdi rózsa

A pünkösdi rózsa virágzása nem túl hosszú életű, ám csodálatos színvilága kárpótol minket. A májusi kertek királynője ez a csodálatosan szép évelő lágyszárú növény.

Bővebben...: