Az immunrendszer nem működik olyan hatékonyan idősebb korban, mint gyermek- és fiatalkorban. A szervezet fertőzésekre adott válaszreakciói már nem olyan hevesek. A 65 év felettiek 20 százaléka egyáltalán nem lázasodik be, még bakteriális fertőzés esetén sem, pedig a mikrobák okozta fertőző betegségek felelősek a legtöbb időskori halálesetért. A mikrobák mikroszkopikus méretű organizmusok, amelyek mindenütt jelen vannak. Sokan közülük betegségeket okoznak, mások pedig elengedhetetlenek az élethez. Fajtái: baktériumok, vírusok, gombák és protozoák.

A baktériumok mindössze egyetlen sejtből állnak és kevesebb, mint egy százalékuk okoz betegségeket emberekben. Az emberi bélrendszerben rengeteg ártalmatlan baktérium él, és a sajtokat és joghurtokat is erjesztőbaktériumok segítségével állítják elő.

Egyes baktériumok veszélyes mérgeket termelnek. A botulizmus például, ami az ételmérgezés egyik súlyos formája, szintén bakteriális betegség, amelyet a baktérium által termelt toxinok váltanak ki. Persze a bakteriális toxinok legtöbbjét már semlegesíteni tudjuk oltások segítségével.

A vírusok a legapróbb mikrobák. Van, hogy mindössze egyetlen molekulából állnak, ami a vírus génjeit tartalmazza, sokszor ezt egy fehérjeburok védi. A legtöbb vírus kórokozó. A vírusok megtámadják az egészséges sejteket, majd szaporodni kezdenek.


A gombáknak is millió fajtáját ismerjük. Rengeteg gombafajta él az emberi szervezetben, de a legtöbb ártalmatlan. Mindössze a most ismert gombafajok fele okoz megbetegedést emberekben. A penicillin és más antibiotikumok, amelyek segíthetnek elpusztítani a baktériumokat, szintén gombából készülnek.

A protozoák mikroszkopikus méretű egysejtűek, amelyek rendszerint kórokozó hatásúak emberekben. A malária például egy protozoa által okozott betegség.

A betegségek terjedésének rengeteg formája van: cseppfertőzés, szexuális út, csókolózás, érintés. Különböző állatok, például kutyák, macskák és szúnyogok is terjeszthetik a kórokozókat.


A különböző kórokozók ellen természetesen és mesterségesen is védekezhetünk. Születésünk előtt édesanyánktól örököljük a természetes immunfunkciókat. Életünk során immunrendszerünk saját maga is igyekszik védekezni a különböző betegségek ellen. Mesterséges védettséget pedig oltások segítségével szerezhetünk.

A mikrobák által kiváltott betegségek három csoportba oszthatók: akut fertőzések, krónikus fertőzések és látens fertőzések. A megfázás például akut betegség, míg a Hepatitis C egy krónikus vírusos eredetű megbetegedés.

A kézmosás hatékony megelőzési módja a fertőzéseknek, kezünk ugyanis könnyen a mikrobák melegágya lehet, ha nem vigyázunk.

Forrás:Medipress.hu


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!