És a legtöbb esetben nem is csak egy kis fogyásról van szó: a mostani kutatás során megkérdezettek 43 százaléka azt szerette volna, ha partnere legalább 6-7 kilótól szabadul meg egészségi állapotának javítása érdekében. A dohányzásról való leszokás kérdésében még ennél is szigorúbbak voltak a résztvevők: a dohányos partnerrel együtt élők 80 százaléka szeretné, ha partnere minél előbb lemondana káros szenvedélyéről.

A British Heart Foundation felmérései szerint a megkérdezettek 58 százaléka gondolta, hogy legjobban akkor tudja ösztönözni partnerét, ha nyíltan előáll kérésével.

Érdekes módon az 1426 résztvevőnek csak alig negyede szerette volna, hogy a partner kevesebb alkoholt fogyasszon. A megkérdezettek 3 százaléka gondolta úgy, hogy megjutalmazná partnerét, ha az tényleg változtatna életmódbeli szokásain, 1 százalék pedig akár még meg is fenyegetné partnerét, ha ezzel eredményt érhetne el.

A Weight Watchers felmérései szerint egy átlagos brit nagyjából 43 százalékkal több ételt fogyaszt el naponta, mint amennyire valójában szüksége lenne. Ez az ételmennyiség évente 1270 kilogrammot tesz ki (ez egy teljes focicsapat, illetve 14 bébi elefánt súlyának megfelelő mennyiség), ami 384 kilogrammal több a szükségesnél. A felmérések szerint a legnagyobb veszélyt a zsíros, kenyérre kenhető krémek jelentik, egy átlag brit ugyanis az ajánlottnál hétszer többször fogyaszt ilyen vaj- és margarinalapú termékeket hetente. Kiderült továbbá, hogy a britek hetente az ajánlott mennyiséghez képest négyszer annyi húst, kétszer annyi kenyeret és háromszor annyi süteményfélét fogyasztanak. Ezzel szemben zöldségekből 75, gyümölcsökből pedig 69 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, mint az ajánlott mennyiség.

"A jelenlegi túlevési járvány nagyrészt az ételek terén tapasztalható túlkínálatnak köszönhető" - nyilatkozta Zoe Hellmann, a Weight Watchers közegészségügyi vezetője. "A vendéglőkultúra és az elviteles ételek elterjedésével minden sarkon csábító és fogyasztásra kész ételekbe botolhatunk. Ezen kívül nagy problémát jelent az is, hogy a 90-es évek óta az átlagos ételadag közel 20 százalékkal nagyobb lett, ami azt eredményezi, hogy az emberek még többet esznek."

A Weight Watchers szakértői szerint ezek a tényezők együttesen vezettek oda, hogy manapság a legtöbb ember már nem tudatosan dönt étkezési szokásairól, hanem gondolkodás nélkül befal mindent, ami elé kerül. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy bár naponta 220 étkezéssel kapcsolatos döntést hozunk, ebből mindössze 15 tudatos.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!