Azok, akik egy tál zab- vagy kukoricapehellyel indítanak, a nap folyamán sem fognak cukros és zsíros ételekhez nyúlni.

 

 

A tanulmányt Sigrid Gibson táplákozástudományi szakember jelentette meg a BNF Nutrition Bulletin című lapban. Véleménye szerint a gabonapehely-reggeli rendkívül egészséges, mivel magas kalciumtartalma mellett megfelelő mennyiségű rostot, fehérjét és szénhidrátot is fogyasztunk vele.

A brit Nemzeti Étrend- és Táplálkozástudományi felmérés keretében 12 068  ember fogyasztási szokásait vizsgálták, mindannyiuk életkora 19 és 64 év között volt. A megkérdezettek egyötöde semmit nem evett reggelire, egyharmaduk fogyasztott gabonapelyhet, a maradék 45 százalék pedig másfajta étellel kezdte a napot. A reggeli legnépszerűbb eleme a kávé és a tea volt: a résztvevők 85 százaléka nem tudta valamelyik nélkül elképzelni az első étkezést. A reggelik 82 százaléka tartalmazott tejet, 39 százaléka gabonát, 33 százaléka kenyeret, és 14 százaléka valamilyen gyümölcsöt. A nők kevesebb kenyeret, kolbászt, bacont és tojást, viszont több gyümölcsöt fogyasztottak, mint a férfiak.

A tanulmány szerint azok, akik szántak időt a reggelire, később a nap folyamán kevesebb kevesebb zsírt és több szénthidrátot vettek magukhoz. Közülük is azok, akik gabonapelyhet fogyasztottak, kevesebb telített zsírsavat és fehérjét tartalmazó ételt ettek, mint azok, akik mást reggeliztek.

„Ez nem csak a reggeli fontosságát bizonyítja, hanem azt is, hogy érdemes bölcsen választani.” – idézte a Daily Express a Newcastle Egyetem táplálkozástudományi professzorát, Chris Sealt.  –„Azok, akik gabonapelyhet reggeliznek, kevesebb zsírt, telített zsírt és cukrot fogyasztanak, mint a többiek, akik így kisebb mennyiségű fehérjéhez, vashoz és vitaminhoz és kalciumhoz jutnak hozzá.”

További cikkek:


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!