Egy kis kenyérhéjat húslébe áztatunk. Finomra vagdalt mogyoróhagymát és kevés fokhagymát, összesen egy evőkanálnyit, úgyszintén egy evőkanálnyi vágott petrezselyemzöldjét és tizenkét deka finomra vagdalt szalonnán összekeverünk, s ehhez hozzáadjuk a kenyérhéjat és halikrát jól megsózva, borsozva. Egy lábosban 10 deka friss vajat olvasztunk, a keveréket beletesszük, s lassan főzzük. Miután a halat már kívül belül alaposan megtörölgettük, megszárítgattuk, a fent leirt töltelékből, annyival töltjük, amennyit befogad. Aztán vastag fonállal bevarrjuk, hogy a töltelék ki ne hulljon belőle.


Az ily módon elkészített pontyot hosszú tűzálló tálba tesszük. Most abba a lábosba, amelyben a töltelék főtt, öntünk egy fél liter fehérbort és egy pohár vizet, és ezzel kiöblítjük még a lábosban tapadó maradékot is. Ezt hozzáöntjük a tűzálló tálba, amelybe a halat helyeztük, meleg sütőbe tesszük, kis időközökben apró vajdarabokat adunk reá és szorgalmasan öntözgetjük. Abban a tálban tálaljuk, amelyben főtt.


Az idei Föld Napját egy különleges ajánlattal ünnepeljük: bemutatjuk nektek a Föld Napja Viráglabdamixet, ami egy limitált szériás különlegesség! Mindössze 50 doboz áll rendelkezésre, hogy megoszthassuk veletek ezt az izgalmas lehetőséget.

Ez a viráglabdamix a természet szerelmeseinek és a kertészkedés rajongóinak készült, akik arra vágynak, hogy egy kis színt és életet csempésszenek környezetükbe, miközben támogatják a helyi ökoszisztémát.

A Föld napja viráglabda most akciós áron kapható, a készlet erejéig! Kattints ide!